business

Az NKFI Hivatal az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve 2019. június 11-én szakmai fórumot szervez, amelynek célja, hogy bemutassa, hogyan válhatnak sikeresebbé a magyarországi pályázók az EU kutatási és innovációs keretprogramjaiban.

A rendezvény keretében hazai vállalkozások, kutató szervezetek, egyetemek és egyetemi kutatók számára nyílik lehetőség tájékozódni a tervezett támogató kormányzati intézkedésekről, valamint a 2021-től induló Horizont Európa programról.

Az Európai Unió Horizont 2020 keretprogramjában, a folyamatosan pályázható felhívások keretében kutatás-fejlesztési és innovációs támogatásokat lehet elnyerni. Fontos, hogy a magyar résztvevők az eddiginél hatékonyabban használják ki ezeket a finanszírozási lehetőségeket és sikeresen pályázzanak mind a jelenleg futó, mind a 2021-ben induló, következő keretprogram uniós forrásaira. Érdemes erre mielőbb felkészülni, mert előreláthatólag a közvetlenül Magyarországon pályázható Strukturális Alapokból finanszírozott pályázati források (GINOP, VEKOP) drasztikusan csökkenni fognak.

A program keretében előadást tart:
- Szabó István, elnökhelyettes, Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal
- Kaló Zoltán, egyetemi tanár, Egészségpolitika és Egészség-gazdaságtan Tanszék, Eötvös Loránd Tudományegyetem / ügyvezető, Syreon Kutató Intézet
- Lovas Róbert, laborvezető-helyettes, MTA SZTAKI / intézetigazgató, ÓE-NIK Kiberfizikai Rendszerek Intézet
- Csuzdi Szonja, főosztályvezető, Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal

Időpont: 2019. június 11., 11.00 – 14.00 óra között

Helyszín: Continental Hotel Budapest (1074 Budapest, Dohány u. 42-44.)

A részletes program és a regisztrációs űrlap itt érhető el

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

Pályázati Hírek TV


IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.