transylvania g6efa3be9c 640

Az Agrárminisztérium a vidéki kistelepülések fejlesztése érdekében többféle támogatási lehetőséggel készül a Közös Agrárpolitika 2027-ig tartó időszakában.

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Magyar Regionális Tudományos Társaság és a Széchenyi István Egyetem által szervezett kerekasztal-beszélgetésen Mayer Gáborral, a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős államtitkárával és Goda Pállal, az Agrárközgazdasági Intézet főigazgatójával a vidékfejlesztés eredményeiről és jövőbeli lehetőségeiről beszélt.

A vidéki térségek települései több más mellett kisléptékű infrastrukturális fejlesztéseik, a biomassza lokális energetikai hasznosítása, vagy éppen digitalizációs felzárkóztatásuk terén is segítséghez juthatnak majd.

 

Az elmúlt években a Vidékfejlesztési Program forrásai a leginkább hátrányos térségekbe jutottak el a legnagyobb mértékben és arányban. A támogatásoknak kulcsfontosságú szerepe volt abban, hogy az ezeken a területeken a foglalkoztatásban, gazdasági teljesítményben nagy szerepet játszó agrárvállalkozások az elmúlt időszakban gazdaságilag talpon tudtak maradni, és sok területen előre tudtak lépni.

Az új KAP forrásainak célterületeivel kapcsolatban elhangzott, hogy - több száz millió eurós keretösszeggel - szeretnék a kisebb vidéki települések infrastrukturális fejlesztéseit segítő pályázatokat újraindítani, amelyek ahhoz kellenek, hogy akár a helyi szolgáltatások minőségét, az önkormányzati intézmények energiahatékonyságát javítsák, vagy lokális energiatermelő kapacitásokat hozzanak létre, például a biomasszára építve, amelyek ezen kisebb települések energiaellátását helyi erőforrásokra alapozva olcsóbbá tenné.

A forrásokból jutna további külterületi útfelújításokra, különböző önkormányzati létesítmények fejlesztésére, valamint a digitalizáció gyorsabb térnyerésére. A tervezett "okos falu" program a helyi kistelepüléseken élők életminőségét javító szolgáltatások fejlesztését szolgálná. A pályázati felhívások előkészítése 2023 második felében kezdődik majd.

Forrás: MTI

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.