- 2021. november 23., kedd - 14:31
Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek születésének 130. évfordulójához közeledve a Magyarországi Mindszenty Alapítvány és a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány tanulmányi versenyt hirdet 9-12. évfolyamon tanuló, a Kárpát-medencében élő magyar középiskolásoknak.
- 2021. május 25., kedd - 9:43
Akár 35 millió forintot nyerhetnek iskolák, állami vagy magán szervezetek az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) által meghirdetett szemléletformáló pályázattal, amire június 8-ig lehet jelentkezni - hívta fel a figyelmet a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) pénteki közleményében.
- 2021. május 7., péntek - 14:13
A Gróf Széchenyi Család Alapítvány és a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap a nemzettudat erősítése céljából a Széchenyi-évhez kapcsolódóan az alábbi témakörökben írt ki pályázatokat a Kárpát-medencében élő magyar diákok számára.
- 2021. május 5., szerda - 9:27
A Balatoni Hajózási Zrt. „175 éves a balatoni hajózás - Tradíció és Modernizáció” címmel művészeti pályázatot hirdet 2021. május 1. és augusztus 13. között. A versenyzők gyermek, ifjusági és felnőtt kategóriában indulhatnak, hajózási szolgáltatásra beváltható kártyajutalomban és tárgyi ajándékban részesülhetnek.
- 2020. október 1., csütörtök - 13:43
A műrepülés, -vagy aerobatika- egyes légi járművek olyan mozgása, amelyeket a normál repülés során nem használnak, illetve gyakran olyan rendellenes repülési attitűdök és légsebességek, valamint speciális repülési manőverek, - mint például az aerobatikus figurák - bemutatása a nézők számára, ahol különböző légi mutatványokat, például átfordulásokat, dugóhúzókat, hirtelen manővereket hajtanak végre a repülőgéppel a levegőben. A műfaj egyik kiemelkedő személyisége, a magyar motoros műrepülő világbajnok, Nádas Tamás volt. Nádas Tamás munkásságának tisztelete okán a SONIA PRODUKCIÓS Kft. fotópályázatot ír ki a A REPÜLÉS SZERELMESE címmel.
- 2020. szeptember 28., hétfő - 13:30
A Manó Könyvek és a WWF Magyarország alkotói pályázatot hirdet gyerekeknek Milyen a te bolygód címmel?
- 2020. június 15., hétfő - 14:48
A Nem Adom Fel Alapítvány művészeti pályázatot hirdet gyermekek, felnőttek és családok részére. A pályázat témája a karantén-helyzet megélése. Mit adott nekünk ez a különös, példátlan helyzet? Mit vittünk magunkkal a falakon túlra, a krízis elmúltával? Mi az-az érzés, emlék, ami ehhez az időszakhoz kötődik?
- 2020. június 10., szerda - 16:08
A MOL Gyermekgyógyító Program a krónikusan beteg, fogyatékkal élő vagy a lelki egészség szempontjából veszélyeztetett gyerekek gyógyulását, rehabilitációját elősegítő élmény- és művészetterápiás programokat támogat.
- 2020. június 8., hétfő - 10:28
A Köszönjük, Sió! Iskolatáska Program 2008-ban indult útjára, melynek célja a szociálisan is rászoruló családok szorgalmas gyermekeinek beiskolázásának támogatása. A program által olyan szociálisan hátrányos helyzetben lévő családokhoz juthat el a támogatás, akiknek valóban anyagi problémát jelent a tanévkezdés. Célja, hogy e családok gyermekei jobb esélyekkel indulhassanak útnak. Segítségükkel a gyerekek olyan felszerelésekhez juthatnak, melyek feltétlenül szükségesek tanulmányaik megkezdéséhez, ugyanakkor anyagilag jelentősen megterhelik a családot.
- 2020. február 17., hétfő - 8:43
A POLIFILM Műhely Alapítvány és az Aranytíz Kultúrház 27. alkalommal rendezi meg a filmmel és videóval foglalkozó ifjú alkotók részére az Országos Diákfilmszemlét. A szemlén minden arra érdemes munka dicséretben, oklevélben, tárgyi és pénzjutalomban részesül. A nevezési lapok és a 20 percnél hoszabb filmek beküldése határideje: 2020. augusztus 3., a 20 percnél rövidebb filmek leadási határideje: 2020. augusztus 24.
- 2019. október 22., kedd - 13:32
Az AppArt Egyesület hat színházi nevelési programra hirdet pályázati lehetőséget 4-21 éves fiatalok csoportjainak. Nem csak a korosztály, de az előadások és feldolgozó színházpedagógiai foglalkozások témái is roppant széles körűek: a testvérféltékenységtől a sérültség iránti érzékenyítésen át a generációs különbségek témájáig kínálnak előadásokat.
- 2019. július 1., hétfő - 8:49
Újonnan nyíló ösztöndíjprogramjának keretein belül a Barça Academy Hungary lehetőséget kínál hátrányos helyzetben élő, de kiemelkedően tehetséges 4−19 éves gyermekeknek, hogy az FC Barcelona képzési metodikája alapján tanulhassák a labdarúgást Budapesten.A korosztályos felvételi várható időpontja: 2019. július 1. és július 31. között lesz Budapesten.
- 2019. május 3., péntek - 11:02
Az Európai Bizottság ingyenes utazási pályázatot hirdetett meg az Európai Unió területén élő 18 éveseknek. A DiscoverEU az Európai Unió kezdeményezése, mely lehetőséget kínál az európai fiataloknak, hogy ellátogassanak az EU egy vagy több másik országába. A programra 2019. május 16. 12 óráig van lehetőség jelentkezni.
- 2019. január 11., péntek - 13:10
Az EFOP-3.2.5-17-00053 számú, Reál-Tudás-Feltöltés500 c. pályázatának keretében meghirdetésre kerül a „TudásFeltöltés” tudomány-medializációs vetélkedő 2. fordulója; három fős diákcsapatok (10-19 évesek) számára.
- 2018. április 3., kedd - 12:16
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzati Hivatal a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával pályázatot hirdet a Tisza-tó bemutatására, népszerűsítésére és a környezettudatos magatartás ösztönzésére. Azoknak az általános-, középiskolás és egyetemista fiatalok jelentkezését várják, akik érzékenyek környezetük védelme iránt, és üzenni tudnak társaiknak, terjesztve a fenntartható gondolkodást, magatartást.
- 2018. január 8., hétfő - 9:19
Második alkalommal hirdet pályázatot a MáSzínház KépMás – Próbálom túlkiabálni magam inkluzív előadásának térítésmentes megtekintésére középiskolai osztályoknak. A dráma, amelyben három értelmi fogyatékossággal élő és két ép színésznő játszik, a női szerepek és a fogyatékosság viszonyát járja körül. A Swimathon kampány keretében több mint 3 millió forintot gyűjtő szervezet az előadást követően egy feldolgozó foglalkozást is tart a diákoknak, szintén ingyenesen.
- 2017. augusztus 7., hétfő - 9:46
A szórványterületeken élők oktatásának támogatására ír ki pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) közreműködésével, 20,5 millió forint keretösszeggel - mondta el Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár az MTI-nek pénteke
- 2017. április 13., csütörtök - 13:38
Már lehet pályázni a 2017-es év tavaszi és nyári Erzsébet-táboraira. A „Tavaszi Igazolt Hiányzás” címmel kiírt, valamint a nyári „ottalvós” és napközi-táborok pályázatai folyamatosan jelennek meg a www.erzsebettaborok.hu oldal PÁLYÁZATOK menüpontjában.
1. oldal / 2