mindszenty szobor budapestxii orig 1

Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek születésének 130. évfordulójához közeledve a Magyarországi Mindszenty Alapítvány és a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány tanulmányi versenyt hirdet 9-12. évfolyamon tanuló, a Kárpát-medencében élő magyar középiskolásoknak. 

A verseny célja, hogy a XXI. századi fiatalság elé olyan példaképeket állítson, akiknek a megismerése, követése pozitívan hat a generáció személyiségfejlődésére. Mindszenty bíboros töretlen hite, elvei melletti következetes kitartása, hűsége, hazaszeretete, mások segítése mind olyan erények, amelyek példaként állhatnak a jövő nemzedék előtt. 

A versenyre valamennyi 4, 6 vagy 8 osztályos Kárpát-medencei középiskola 9-12. osztályos nappali tagozatos tanulója jelentkezhet egy esszé megírásával és beküldésével.

Az első fordulóban a versenyre nevezni kívánó diákoknak egy minimum 20.000, maximum 30.000 karakter hosszú (szóközökkel) esszét kell megírniuk, amelynek címe: „Mindszenty József mint példakép”. A Versenybizottság pontozza a beérkezett esszéket, kiemelt figyelmet fordítva azok egyediségére, arra, hogy milyen mértékben tartalmazzák a szerző saját gondolatait.

Az első forduló részletes leírása a www.fiatalokanemzetert.hu/mindszentyverseny oldalon, a Gyakran Ismételt kérdések szakaszban olvasható.

A második, döntő fordulóban az a 10 tanuló vehet részt, akiket a versenybizottság az első forduló eredménye alapján a döntőre behív. Itt a háromtagú zsűri előtt szóban kell bemutatniuk Mindszenty bíboros élete kapcsán a tudásukat, ezúttal is kiemelten értékelik majd az egyéni gondolatokat.

Az első fordulóra a tanulók az esszé beküldésével jelentkezhetnek, amelynek határideje 2022. február 28. Az esszéket elektronikus, gépelt formában kell eljuttatni az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Az első forduló eredményeit 2022. március 31-ig hozzák nyilvánosságra.

A döntő várható időpontja: 2022. április 22. (péntek).

A verseny díjazottai az alábbi jutalmazásban részesülnek:

  • 1. helyezett: 70.000 Ft értékű tablet és 30.000 Ft értékű könyvutalvány és könyvjutalom
  • 2. helyezett: 50.000 Ft értékű tablet és 10.000 Ft értékű könyvutalvány és könyvjutalom
  • 3. helyezett: 40.000 Ft értékű könyvutalvány és könyvjutalom

A 4-10. helyezettek részére könyvjutalom és könyvutalvány, versenyzőnként összesen 10.000 Ft értékben.

A verseny részletes leírás itt érhető el.

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.