ungarn 4106143 1280

A Gróf Széchenyi Család Alapítvány és a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap a nemzettudat erősítése céljából a Széchenyi-évhez kapcsolódóan az alábbi témakörökben írt ki pályázatokat a Kárpát-medencében élő magyar diákok számára.

Középiskolásoknak szóló pályázatok:

1. Milyen Kárpát-medencét szeretnék? (esszépályázat) – A pályázat témája: A magyarság és a Kárpát-medencében élő népek közös sorsa, a magyarság múltja, jelene és jövője. Fejtse ki a pályázó, hogy milyen Kárpát-medencében szeretne élni, s ennek beteljesülése érdekében milyen feladatok állnak előttünk! Hogyan lehet ezeket a feladatokat megvalósítani, van-e esélye a közös munkának, a Kárpát-medencében élő népek igaz barátságának?

Bővebb információ itt érhető el.

2. Széchenyi István reformjai (tanulmány-és esszépályázat) – A pályázat témája: Gróf Széchenyi István politikai és gazdasági reformjainak értékelése. A dolgozat vizsgálhat pusztán csak egy reformtörekvést is. A pályázó igyekezzen feltárni azt is, hogy Széchenyi István egyes újító javaslatainak mik voltak a konkrét történelmi, szellemi, társadalomlélektani, technikai és egyéb előzményei, kik és milyen módon álltak Széchenyi mellé, s kik fordultak ellene. Az adott reformjavaslat mennyiben járult hozzá a modern Magyarország megteremtéséhez, s mai életünkre van-e még hatása?

Bővebb információ itt érhető el.

3. Széchenyi hite (esszépályázat) – A pályázat témája: Gróf Széchenyi István mélyen hívő római katolikus ember volt. A pályázó írja le, hogy Széchenyi István cselekedeteiben, miként mutatkozik meg a Krisztus-követő ember hite és bátorsága.

Bővebb információ itt érhető el.

4. A magyar föld (esszépályázat) – A pályázat témája: A pályázó írja le, hogy miként látja a mai magyar mezőgazdaság helyzetét. A dolgozatíró eltűnődhet azon is, hogy a magyar földnek mely értékei által, s mi módon lehetünk Európa egyik legprogresszívabb nemzete.

Általános iskolásoknak szóló pályázat:

1. Széchenyi emlékhelyek (fogalmazás- és rajzpályázat) – A pályázat témája: Egy-egy rajz vagy fogalmazás valamelyik Széchenyi emlékhelyről.

Bővebb információ itt érhető el.

A legjobb pályamunkákat beküldő tanulók az értékes tárgyjutalmak mellett meghívást kapnak a nyári Stádium-táborba valamint a Széchenyi István Tudományos Diákkonferenciára is. A szakmai bírálóbizottságok által kiválasztott pályamunkák a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlapban is közlésre kerülnek.

A pályaműveket 2021. július 15-ig kell beküldeni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre, pdf-formátumban.

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.