Környezeti és gazdasági érdek a műtrágya kiváltás elősegítése, ezért a trágyafeldolgozó üzemek létrehozását segítő új támogatási konstrukció készül - jelentette be Nagy István agrárminiszter az agrártárca szerdai közleménye szerint.
Megjelent a Magyar Államkincstár közleménye a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez február 1-től igénybe vehető, méhcsaládonként 1000 Ft támogatás feltételeiről.
Megnyílt az idei szakasz a borászati gépek, technológiai berendezés beszerzése című pályázat támogatási kérelmeinek benyújtására.
A Vidékfejlesztési Program keretében az Állattartó telepek fejlesztésének támogatása című pályázati felívás a tervek szerint februárban újranyílik, így lehetőség lesz arra, hogy az állattartók nagyobb léptékű beruházásaikat megvalósítsák – közölte Nagy István agrárminiszter.
A Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, ültetvények telepítését támogató felhívást a tervek szerint márciusban újranyitja az Agrárminisztérium.
Javában zajlik a 2023 utáni Közös Agrárpolitika stratégiai tervének készítése, amelyet december végéig kell benyújtani az Európai Bizottságnak - írja a Portfolio.hu. Az év elején létrejött Vidékfejlesztési Kormánybizottság tagjainak szakmai meglátásai nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy kormányzati döntés szülessen az uniós támogatások szempontjából létfontosságú stratégiai tervről.
Megjelent a "VP4-10.2.1.1-21 - A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése" című pályázat felhívás tervezete.
Hamarosan megnyílik a "VP3-4.2.1.3-21 Takarmány előállító üzemek fejlesztésének támogatása" című pályázat, melynek keretében többek között takarmány előállításához kapcsolódó új eszközök beszerezésére, technológiai rendszerek kialakítására és felújításra, szálíltójárművek beszerzésére, illetve energiahatékonyságot növelő fejlesztésekre lehet pályázani. Az igényelhető támogatási összeg 50 millió Ft-tól 2 milliárd Ft-ig terjedhet.
A hazai szőlő-bor ágazat a koronavírus-járvány negatív hatásainak rövid és középtávú kezelése érdekében a vendéglátásban és borturizmusban érdekelt pincészetek támogatásáról, valamint az állami bormarketing program forrásainak jelentős megemeléséről döntött a kormány - mondta Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium közleménye szerint.
Megjelent a Vidékfejlesztési Program "Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása" címú felhívás tervezete. A pályázat keretében várhatóan mezőgazdasági termelők tudnak majd pályázatot benyújtani, támogatást különböző fajtájú (szántóföld, gyümölcsösök, ültetvények) mezőgazdasági területek ökológiai gazdálkodásra való átállására lehet igényelni. A pályázat keretösszege 40 milliárd Ft.
Az Agrárminisztérium (AM) 2021 őszén - az agrár-környezetgazdálkodási intézkedéshez hasonlóan - új Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása felhívás (Öko) meghirdetését tervezi a 2022. január 1-jével kezdődő, 3 éves kötelezettségvállalási időszakkal, megemelt támogatási mértékekkel és a földhasználati kérdések rugalmas kezelésével - mondta Nagy István.
A kormány a Közös Agrárpolitika (KAP) vidékfejlesztési programjának társfinanszírozását az eddigi 17,5 százalékról, 80 százalékra emelte - mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az Agroinform online rendezvényének megnyitóján.
A "VP3-4.2.1-4.2.2-2-21 Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése" felhívás társadalmi egyeztetése alapján várhatóan szeptembertől élelmiszeripari üzemek nyújthatnak be a Vidékfejlesztési Program keretében támogatási kérelmet 100 millió forinttól 5 miliárd forintig terjedő vissza nem térítendő támogatásra, akár 50%-os támogatási intenzitással, élelmiszerfeldolgozó és borászati tevékenységeik fejlesztésére.
Megjelent a VP3-3.2.1-21 kódszámú "Minőségrendszerekhez kapcsolódó előállítói, termelői csoportosulások tájékoztatási és promóciós tevékenysége" című pályázati felhívás tervezete. Támogatási kérelmet a minőségrendszernek megfelelő terméket előállítók csoportjai és a minőségrendszer előírásainak megfelelő terméket előállítókat összefogó, minőségrendszert működtető szervezetek adhatnak be. A pályázat keretében támogathatóak az ismertség és elismertség növelésére alkalmas tevékenységek. A támogatási összeg 2 millió Ft-tól egészen 3 milliárd Ft-ig terjedhet.
Újra elérhető a mezőgazdasági kisüzemeket támogató pályázati felhívás, melynek keretében őstermelők, mikrovállalkozásnak és mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozók, illetve szociális szövetkezetek pályázhatnak akár 15 000 eurónak megfelelő forintösszegű átalánytámogatásra. A pályázatok benyújtására 2021. április 6. napjától van lehetőség.
Idén és jövőre 1500 milliárd forint juthat mezőgazdaság- és vidékfejlesztésre uniós forrásokból, magyar költségvetési társfinanszírozással - mondta a Portfolio gazdasági hírportál online konferenciáján Viski József, az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára.
Nyár elején fog érkezni a "Mezőgazdaság digitális átállásához precíziós fejlesztések támogatása" című pályázat felhívás melynek keretében várhatóan mezőgazdasági termelők és termelői csoportok nyújthatnak majd be támogatási kérelmet, olyan tevékenységekre, amelyek elősegítik a digitális átállást.