hop vines g5115781bc 640Márciustól újra elérhető a VP kertészet - ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatás pályázat, melynek keretében 40-50%, maximum 500 M Ft támogatás igényelhető majd ültetvények telepítésére, öntözés kiépítésére, gépek beszerzésére. 

Az újranyitott felhívás alapján alapvetően változatlan feltételekkel lehet magas termőképességgel és nagy termésbiztonsággal rendelkező gyümölcs és gyógynövény ültetvények létrehozására támogatást igényelni. Néhány változásra azonban történt. Új támogatott fajként lehetőség nyílik spárga- és komlóültetvények kialakítására is.

A támogatási kérelmek benyújtására a tervek szerint márciustól lesz lehetőség. A beruházások költségeinek felét fedező vissza nem térítendő támogatás legfeljebb 500 millió forint lehet.

A támogatást azok a mezőgazdasági termelők igényelhetik, akik igazolják, hogy:

  • A támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkeznek adatokkal, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évben - fiatal mezőgazdasági termelő esetében lezárt üzleti évben - legalább 6000 euró STÉ üzemmérettel rendelkeznek.
  • A támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben – fiatal mezőgazdasági termelő esetében lezárt üzleti évben, árbevételüknek legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott.

A felhívás keretében két célterület kapcsán nyújtható be támogatási kérelem önállóan támogatható tevékenységekre. A beérkező támogatási kérelmek célterületenként külön rangsorokban kerülnek elbírálásra.

1. célterület: Gyümölcstermő ültetvényekhez kapcsolódó tevékenységek

  • Gyümölcstermő ültetvények telepítése:
    • Új ültetvény telepítése: A legkisebb támogatható ültetvényméretnek a telepítési terv szerint el kell érnie az 1,0 hektár területnagyságot, a legkisebb támogatható táblaméretnek a 0,5 hektár területnagyságot, kivéve szamóca és spárga telepítése esetén, ahol a legkisebb támogatható ültetvény- és táblaméret egységesen 0,5 hektár.
    • Ültetvénycsere: Meglévő ültetvény kivágása, majd azt követően az adott területnek a telepítési terv szerinti ültetvénnyel történő újratelepítése
  • Meglévő, a telepítéstől számított 10 évnél nem öregebb gyümölcstermő ültetvényhez kapcsolódó tevékenységek:
    • A jégesőkár megelőzésére szolgáló beruházás támogatása:a jégvédő háló tartására alkalmas beton támrendszer kialakítása, jégháló beszerzése, kiépítése.
    • Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása: Tavaszi fagykár megelőzését szolgáló eszköz, berendezés, technológia beszerzése és telepítése: fix (telepített) vagy mobil (áttelepíthető) légkeverő berendezések, autonóm hőtermelő berendezések (fagyvédelmi kályhák, más fűtőberendezések), továbbá vontatott hőtermelő vagy légkeverő gépek.
    • Esőkár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása: Esőkár megelőzését szolgáló technológia beszerzése és telepítése (különösen az adott technológiához szükséges beton támrendszer kialakítása, fólia beszerzése, elhelyezése).
    • Gyümölcstermékek betakarítására alkalmas gépek, eszközök beszerzése: mezőgazdasági erőgéphez, traktorhoz kapcsolható betakarítógép beszerzése, önjáró betakarítógépek beszerzése, szedő platform, szüretelő-szedő gép beszerzése,a betakarítást segítő kézi eszközök beszerzése (például: kézi gyűjtők, kézi ágrázók, szedőállványok).

2. célterület: Évelő gyógy-, aroma- és fűszernövény ültetvényekhez kapcsolódó tevékenységek

  • A gyógy-, aroma- és fűszernövényekből, az előírt követelményeknek megfelelő új ültetvény telepítése: a legkisebb támogatható ültetvényméretnek a telepítési terv szerint el kell érnie a 0,5 hektár területnagyságot, a legkisebb támogatható parcellaméretnek a 0,5 hektár területnagyságot.
  • Évelő gyógy-, aroma- és fűszernövény termesztéshez kapcsolódó, a betakarítást követő áruvá készítést szolgáló eszközök beszerzése:
    fosztás, aprítás, morzsolás, őrlés, vágás, szárítás, válogatás gépei, eszközei.
  • Évelő gyógy-, aroma- és fűszernövény termékek betakarítására alkalmas gépek, eszközök beszerzése:
    • Mezőgazdasági erőgéphez, traktorhoz kapcsolható betakarítógép beszerzése.
    • Önjáró betakarítógépek beszerzése.
    • A betakarítást segítő kézi eszközök beszerzése (például: kézi gyűjtők, kézi ágrázók, sövényvágók).

A támogatás maximális mértéke:

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege célterületenként - egyéni és kollektív projekt esetén is - maximum 500 millió forint.

  • az ültetvénytelepítés vonatkozásában a közép-magyarországi régióban a támogatott tevékenységek vonatkozásában meghatározott eurónak megfelelő forintösszegű egységköltség 40%-a, a nem közép-magyarországi régióban az egységköltség 50%-a.
  • a számla alapú elszámolással érintett tevékenységek esetén (az 1. számú melléklet II/a, II/b, II/c és IV. táblázatokban nem szereplő, támogatott tevékenységek) a támogatás maximális mértéke közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a, a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.

A felhívás keretében az alábbi tevékenységek önállóan nem, csak valamely, az 1. célterület „Gyümölcstermő ültetvények telepítése” pontjában szereplő önállóan támogatható tevékenységgel együttesen támogathatóak:

  • A jégesőkár megelőzésére szolgáló beruházás támogatása:
    • A jégvédő háló tartására alkalmas beton támrendszer kialakítása és jégháló beszerzése,
      kiépítése.
    • Ültetvénycsere esetén a meglévő jégháló felújítása, átalakítása.
    • Ültetvénycsere esetén a meglévő támrendszer, vagy jégvédő háló tartására alkalmas
      támrendszer felújítása, átalakítása.
  • Tavaszi fagykár megelőzését szolgáló eszköz, berendezés, technológia beszerzése és telepítése: rögzített (telepített) vagy mobil (áttelepíthető) légkeverő berendezések, autonóm hőtermelő berendezések (fagyvédelmi kályhák, más fűtőberendezések), továbbá vontatott hőtermelő vagy légkeverő gépek. (füstölő, ködképző berendezés-, légkeverő, valamint fagyvédelmi gépek beszerzése, telepítése).
  • Esőkár megelőzését szolgáló technológia beszerzése és telepítése (különösen az adotttechnológiához szükséges támrendszer kialakítása, fólia beszerzése, telepítése).
  • Gyümölcstermékek betakarítására alkalmas gépek, eszközök beszerzése
    • Mezőgazdasági erőgéphez, traktorhoz kapcsolható betakarítógép, gyümölcsszedő kocsi
      beszerzése.
    • Önjáró betakarítógépek beszerzése.
    • Szedő platform, szüretelő-szedő gép beszerzése.
    • A betakarítást segítő kézi eszközök beszerzése (például: kézi gyűjtők, kézi ágrázók, szedőállványok).
    • Maximum 1 db, legfeljebb 83 kW motorteljesítményű traktor beszerzése
  • Ültetvénycsere esetén a gyümölcstermő ültetvény öntözési infrastruktúrájának felújítása.

A felhívás keretében az alábbi tevékenységek önállóan nem, csak valamely, az 1. célterület „Gyümölcstermő ültetvények telepítése” pontjában szereplő önállóan támogatható tevékenységgel együttesen támogathatóak:

  • Víztakarékos öntözőrendszer kiépítése. (A Kedvezményezett saját erőből is megvalósíthatja, tehát a víztakarékos öntözőrendszert abban az esetben is ki kell építeni, ha arra vonatkozóan a támogatási kérelem nem tartalmaz támogatott tevékenységet.)
  •  Támrendszer, kiépítése.
  • Jégháló takarás és jégvédő háló tartására alkalmas beton támrendszer kiépítése.
  • Tavaszi fagykár megelőzését szolgáló eszköz, berendezés, technológia beszerzése és telepítése.

 A 2. célterület 1. pontja szerint telepített új gyógynövénytermő ültetvény vonatkozásában, amennyiben a telepítési terv előírja, az ültetvényhez tartozó támrendszer kiépítése  önállóan nem, csak valamely önállóan támogatható tevékenységgel együttesen valósítható meg.

Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek:

Az 1. célterülethez a Gyümölcstermő ültetvényekhez kapcsolódó tevékenységekhez kapcsolódóan:

  • Meteorológiai adatgyűjtő állomás kialakítása.

Az „Új ültetvény telepítése” és „Új ültetvény telepítése” ponthoz tartozó tevékenység:

  • Amennyiben a telepítési terv előírja: az ültetvény védelmét biztosító kerítés kialakítása.

 A 2. célterülethez az Évelő gyógy, aroma és fűszernövény ültetvényekhez kapcsolódó tevékenységekhez kapcsolódóan:

  • A telepített évelő gyógy, aroma és fűszernövény ültetvény öntözési infrastruktúrájának kiépítése, öntözőrendszer létesítése.
  • Meteorológiai adatgyűjtő állomás kialakítása.
  • Maximum 1 db, legfeljebb 83 kW motorteljesítményű traktor beszerzése.

A felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2022. február 28. napjától, benyújtási szakaszokban van lehetőség. Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:

2022. február 28. – 2022. március 16.
2022. március 17. – 2022. március 31.
2022. április 1. – 2022. április 14.
2022. április 15. – 2022. április 30.

A felhívás itt érhető el.

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

Pályázati Hírek TV


IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.