wine 980218 640

A hazai szőlő-bor ágazat a koronavírus-járvány negatív hatásainak rövid és középtávú kezelése érdekében a vendéglátásban és borturizmusban érdekelt pincészetek támogatásáról, valamint az állami bormarketing program forrásainak jelentős megemeléséről döntött a kormány - mondta Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium közleménye szerint.

Az adminisztrációs terhek csökkentését és az ellenőrzések hatékonyságát növelő új borjogi szabályozás mellett fontosnak tartják a pénzügyi segítség biztosítását is az ágazat részére - tette hozzá a tárcavezető a közleményben.

Nagy István hangsúlyozta, a Covid-járvány nem egyenlő mértékben sújtotta a borászatokat, összességében a borkészletek elmaradnak mind a tavalyi szinttől, mind pedig a sokéves átlagtól, azonban egyes bortermelőknél így is nagyobb mennyiségben halmozódhattak fel borok.

A segítség részeként a vendéglátásba beszállító és a borturizmusban érintett bortermelők részére nyújtott támogatást 2020 után idén is igényelhetik majd az érintett pincészetek. Ehhez 1,5 milliárd forint támogatási keretet biztosítanak - hangsúlyozta a miniszter a közleményben.

Az erről szóló miniszteri rendelet szeptember elején jelenik meg, a támogatást pedig októberben kell majd kérelmezni - írják a közleményben.

Kitérnek arra, hogy ezen túlmenően az Agrárminisztérium a szüreti felkészülés keretében EU-s forrásból lepárlási támogatást biztosít azon termelők részére, akik a járványügyi intézkedések miatt nehezebben tudták értékesíteni boraikat.

A tárcavezető azt is kiemelte, hogy a Covid-19 világjárvány következtében tovább élesedik a világ borpiacán tapasztalható verseny, ennek megfelelően Magyarországnak is fokoznia kell az állami bormarketing tevékenységét. Kulcsfontosságú, hogy az általános, állami bormarketing program részére megfelelő nagyságú, dedikált források álljanak rendelkezésre. A program célja a magyarországi borfogyasztás mennyiségének stabilizálása, az exportált palackos borok árának emelkedése és értékének növekedése - hangsúlyozta Nagy István a minisztérium közleményében.

A 2021-2025. között évi mintegy 800 millió forintos költségvetésből megvalósuló állami bormarketing program a magyar bor legfőbb célpiacait célozza meg: Magyarországot, Közép-Európát (Németország és a V4-ek), Észak-Európát (Finnország, Norvégia és Svédország), valamint az EU-n kívüli angolszász országokat (Egyesült Államok, Egyesült Királyság és Kanada) - tájékoztatott az Agrárminisztérium.

Forrás: MTI

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.