UTEPITES 2016

Önkormányzati tulajdonban lévő utak, hidak építésére, felújítására, valamint járdák építésének és felújításának anyagtámogatására nyújthatják be pályázataikat az 5000 fő, vagy ez alatti állandó lakossal rendelkező helyi önkormányzatok vagy önkormányzati társulások május 8-ig. Az utak, hidak esetén maximálisan igényelhető támogatási összeg 30 millió forint, a járdák esetén 5 millió Ft. 

Bővebben...

falu 2

A támogatott tevékenység időtartama a veszélyhelyzet időtartamával megegyező mértékben meghosszabbodik. A jogszabályi rendelkezések nem vonatkoznak a jelenleg kiírt pályázatok benyújtási határidejének módosítására! 

Bővebben...

jelentés

A járványügyi helyzetre való tekintettel a VP Irányító Hatósága számos könnyítést vezetett be, melyről elektronikus levélben tájékoztatta a pályázókat.  Három hónappal meghosszabbodik a projektek mérföldköveinek és megvalósíthatóságának határideje, a záró elszámolás véghatárideje. A kedvezményezett közreműködését igénylő helyszíni vizsgálatokra nem kerül sor, a jogszabály által előírt engedélyezési eljáráshoz kötött cselekmények esetén pedig elegendő az eljárás megindításának igazolása a kifizetésekhez. 

Bővebben...

Tanya

A kérelmek benyújtásának módosult határideje: 2021. április 06. A felhívás keretén belül igényelhető támogatás tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztésére két célterület szerint magánszemélyek, illetve önkormányzatok számára. Az igényelhető maximális támogatási összeg magánszemélyeknek 6,2 millió Ft, önkormányzatoknak 50 millió Ft, maximum 95%-os támogatási intenzitás mellett. 

Bővebben...

orvosi szolgálati lakás

A pályázatok benyújtására 2020. március 25. napjától folyamatosan van lehetőség az 5000 fő alatti települési önkormányzatok számára. A kiírás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 3 milliárd Ft. Az igényelhető támogatás mértékének alsó és felső határa nem került meghatározásra. 

Bővebben...

falusivarsany 800x530 kicsi

Akár 1,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatás igényelhető a Népi Építészeti Programhoz kapcsolódó szakmai előkészítésre. A kérelmek benyújtására február 20-ig van lehetőség. 

Bővebben...

bolt

A napi.hu értesülései szerint hamarosan újabb kistelepüléseket érintő pályázati indulhat el.  A támogatás a Magyar Falu programmal összhangban a kistelepülések fejlesztését és népességmegtartó erejét segítené elő az áruházak bezárásának elkerülésével.  A támogatás célja, hogy pénzügyi segítséget nyújtson a kistelepüléseken működő élelmiszerboltoknak a működési költségek kitermelésében és az üzletek modernizálásában.  

Bővebben...

tanya 4142342 960 720

Költségvetési forrásokból, illetve uniós támogatásból jelentős összeget fordít a kormány a tanyákon lakók életminőségének javítására - jelentette ki Kis Miklós, az Agrárminisztérium agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára. A falu- és tanyagondnoki szolgálatok elindulásának harmincadik évfordulója alkalmából rendezett konferencián elmondta, a kormány 2011 óta minden évben meghirdeti a tanyafejlesztési programot, erre 2013 óta 724 településről, az egész Alföld területéről pályázhatnak.

Bővebben...

Mintegy 70 milliárd forint támogatásban részesülhetnek idén az élelmiszeripari vállalkozások és borászatok a Vidékfejlesztési Programban, hiszen az agrártárca tavaly októberben újra megnyitotta az élelmiszeripari fejlesztést szolgáló felhívást 50 milliárd forintos keretösszeggel, 40 milliárd forintot az élelmiszer-feldolgozó üzemek számára, 10 milliárd forintot pedig a borászati üzemek számára különítettek el. A felhívásra idén január és április között lehetett támogatási kérelmet benyújtani.

Bővebben...

holloko 1651159 960 720 kicsi

Magyarország Kormánya 2019-ben folytatja a 2017. évben életre hívott Népi Építészeti Programot, amelyet ettől az évtől a Teleki László Alapítvány kezel.  A program keretében olyan természetes és jogi személyek igényelhetnek támogatást, amelyek országos, vagy helyi védettségű épülettel rendelkeznek. A Támogatási Kérelmek benyújtásának felülete június 24-én nyílik meg, ahol minimum 500 ezer, maximum 20 millió forint pályázható.

Bővebben...

dunakanyar

Folytatódik a szálláshelyfejlesztés a Dunakanyarban a Kisfaludy Program keretében. 2019. május 9-től június 6-ig lehet pályázni a Dunakanyar kiemelt turisztikai fejlesztési térségben szálláshelylétesítésre – a szállodákat követően ezúttal új panziók létesítésre. 

Bővebben...

templom 1280720 960 720

Közzétették a Bethlen Gábor Alapkezelő honlapján a 2019. évi egyházi célú támogatások nyerteseinek listáját és a megítélt támogatások összegeit. Az egyházi támogatások célja az egyházi közösségek hitéleti, kulturális, oktatási, közösségépítő és felzárkózást segítő tevékenységeinek, az egyházi épített örökség megóvásának és a határainkon kívül élő magyar egyházi közösségek megmaradásának támogatása. 

Bővebben...

calculator 723925 960 720

Az EMVA Irányító Hatóság közleménye alapján „a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény” VP-t érintő 2018. november 28-i módosítása folytán megemelkedett közbeszerzési értékhatároknak köszönhetően a VP keretében pályázók és kedvezményezettek nagy számban mentesülnek a beruházásaik megvalósításához és költségeik elszámolásához – a korábbi szabályozás szerint elengedhetetlen – közbeszerzési eljárás lefolytatásának kötelezettsége alól.  

Bővebben...

Parasztház 10529. számú műemlék

A Magyar Közlöny 1021/2019. (II. 6.) Korm. határozata alapján a Kormány egyetértve veszélyeztetett népi építészeti örökségünk megőrzésének, megmentésének szükségességével, támogatja és kiemelt célnak tekinti a népi műemlékek, illetve a műemléki értéket képviselő vidéki épített örökség megóvása, megőrzése, fenntartása érdekében a Népi Építészeti Program folytatását, melyre 1,5 milliárd forint forrást biztosít 2019-ben.

Bővebben...

foglalkoztatott

2018. november 9-én jelent meg az a közlemény, mely módosította a VP pályázati felhívások foglalkoztatotti létszám bővítésének szabályait. A korábbiaktól eltérően a Vidékfejlesztési Program legtöbb projektjének esetében nem a megvalósításkor, hanem csak a fenntartási időszak első 12 hónapjának átlagában kell megvalósulnia a létszámbővítésnek. A módosítás jelentősen megkönnyíti a kedvezményezettek számára a vállalt kötelezettségek betartását. 

Bővebben...

3. oldal / 26

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

Pályázati Hírek TV


IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.