3804919126 f05920bb35 b

A Teleki László Alapítvány lebonyolításával a Magyar Kormány által létrehozott Építészeti Prgram keretből pályázatot hirdet a védett épületek tulajdonosainak, amelyek népi építészeti értéket képviselnek. 

Ötödik éve nyújt lehetőséget védett népi építészeti emlékek támogatására a Magyar Kormány által létrehozott Népi Építészeti Program, a Teleki László Alapítvány lebonyolításában, a Miniszterelnökség támogatásával évi 1,5 milliárd forintos keretből működik.

A Program célja, hogy vissza nem térítendő támogatást nyújtson olyan védett épületek tulajdonosainak – szervezeteknek és magánszemélyeknek –, amelyek népi építészeti értéket képviselnek. A Népi Építészeti Program a védett népi építészeti emlékek eredeti történeti szerkezeteinek megtartó szemléletű megújulását támogatja. Forrás biztosítása olyan, Magyarország területén álló népi építészeti emlékek veszélyelhárítását, állagmegóvását, valamint részleges vagy teljes helyreállítását megelőző és megalapozó előkészítő dokumentációk, kutatások elkészítéséhez, valamint épületfelújítási és karbantartó tevékenységekhez, amelyek az épített örökségnek műemléki értéket képviselő, egyedi védelem alatt álló elemei. A forrás felhasználása ezen elsődleges célja mellett támogatja a területi védelem alatt álló együttesek meglévő egyedi történeti értéket hordozó (jellemzően külső, homlokzati) elemeinek értékőrző-megújító kezdeményezéseinek előkészítését is. A forráson keresztül a megvalósító célja a hagyományos építészeti értékek megőrzése és helyreállítása a hagyományos építési technikák újraélesztésével.

 

A népi építészeti emlékek helyreállítását megelőző szakmai dokumentációk elkészítéséhez, illetve a szakmai előkészítéssel már rendelkező ingatlanok esetében az épületfelújításra igényelhető támogatásra kérelmet nyújthatnak be egyedi védelem alatt álló népi építészeti emlékek belföldi magyar lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező természetes és belföldi székhellyel rendelkező jogi személy tulajdonosai, haszonélvezői, vagyonkezelői, valamint önkormányzati tulajdon esetén az ingatlan használói.

Népi építészeti emléknek számítanak a parasztság életformájából adódó, azt szolgáló, a 20. század közepéig egykori falvakban, falusi környezetben épült lakóházak, gazdasági épületek, kismesterségek műhelyei és a falusi közösségek építményei (pl. malom, csárda, tanítói/lelkészi lak, tűzoltószertár, szakrális kisemlékek).

 

Az odaítélhető vissza nem térítendő támogatás összege kérelmenként

  • szakmai előkészítésre minimum 500 ezer – maximum 1,5 millió Ft,
  • épületfelújításra minimum 500 ezer – maximum 20 millió Ft.

A támogatás mértéke természetes személyek és önkormányzatok (ideértve a nemzetiségi önkormányzatokat is) esetén a tevékenység megvalósítása során felmerülő összköltség legfeljebb 80%-a, egyéb esetben legfeljebb 50%-a.
A támogatás folyósítása – a megvalósítás ütemének megfelelően – támogatási előleg formájában egy, vagy több részletben történik.

A kérelmek benyújtási határideje 2021. október 21. 24:00 óra, melyet a Teleki László Alapítvány által üzemeltetett online felületen (www.nepiprogram.hu), kizárólag elektronikus formában tehet meg.

A felhívás itt érhető el.

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.