corn harvest 4530737 640

Az Agrárminisztérium 2021-ben a Vidékfejlesztési Program keretében 527 milliárd forint összegben ír ki új pályázatokat - jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Emlékeztetett: Magyarország kormányának elkötelezett célja, hogy a "Megújuló vidék, megújuló agrárium" program keretében történelmi mértékű fejlesztési lehetőséghez juttassa és megerősítse a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart, a vidéki térségek gazdaságát és közösségeit. Ennek érdekében az európai uniós vidékfejlesztési forrásokhoz - a korábbiakhoz képest jelentősen megemelt - 80 százalékos hazai társfinanszírozást biztosít, amely az egész agráriumot és vidéket érintő fejlesztési program elindítását tette lehetővé.


A megújuló vidék, megújuló agrárium program első ütemében meghirdetett pályázati felhívások sikeresnek bizonyultak, hiszen egyszerűbb kiírással, gyorsabb bírálattal sikerült elérni, hogy a nagyszámú támogatást igénylő rövid időn belül támogatói okirathoz jusson, fejlesztését megkezdhesse - fogalmazott a miniszter. Mint mondta, az elért eredmények, továbbá a szakmai szervezetekkel, érdekképviseleti szervezetekkel folytatott egyeztetések eredményeként Magyarország kormánya úgy döntött, hogy a Vidékfejlesztési Program rendelkezésre álló forrásainak felhasználását meghatározó, 2021. évre vonatkozó Éves Fejlesztési Keret módosításával az év hátralévő részében 527 milliárd forint összegben ír ki pályázati felhívásokat. A fejlesztési program második üteme további lehetőséget teremt a versenyképességet, hatékonyságnövelést szolgáló beruházások megvalósítására, de kiemelt szerep jut a környezetkímélő gazdálkodási formák támogatásának is.

A pályázati menetrendet ismertetve Nagy István elsőként említette a szeptemberben megjelenő, az "Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés" és az "Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása" elnevezésű felhívásokat. Ezeknél a gazdálkodók - a környezet állapotának megőrzése és javítása, a környezeti terhelés csökkentése, a biodiverzitás megőrzése és a klímaváltozás elleni küzdelem céljainak elérése érdekében - önkéntes alapon pályázhatnak, és normatív, vissza nem térítendő, területalapú támogatásban részesülhetnek. Kiemelt cél, hogy minél több gazdálkodó élhessen a támogatási lehetőséggel és jelentősen növekedjen a támogatásokba bevont területek aránya. Mindkét felhívás esetében a kötelezettségvállalási időszak 2022. január 1-jétől indul és 3 éves időszakot foglal magába. Az agrár-környezetgazdálkodási támogatást 360 milliárd forintos, az ökológiai gazdálkodást 360 milliárd forintos keretösszeggel hirdetik meg - fogalmazott az agrártárca vezetője.

Szeptember végén a takarmányelőállító-üzemek korszerűsítésére jelenik meg új kiírás 50 milliárd forintos keretösszeggel. A felhívás támogatja mind a haszonállat-takarmánygyártást, mind a kedvtelésből tartott állateledel-gyártást: többek között a takarmány előállításhoz kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek kialakítása lesz támogatott.
Októberben várható a "Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása" elnevezésű - 5 milliárd forint keretösszegű - felhívás, amely a gyümölcsültetvényekben évről-évre visszatérően nagy kárt okozó tavaszi fagyok elleni védekezést szolgáló eszközök, berendezések, technológiák beszerzéséhez nyújt támogatást.

Fontos cél a mezőgazdasági termelők több lábon állásának elősegítése. Ezért az ősz végi, 50 milliárd forint forrással meghirdetéssel tervezett diverzifikációs felhívás lehetőséget fog biztosítani különböző típusú szálláshelyek létrehozására, vagy már meglévő szálláshelyek felújítására.
A termelők jövedelembiztonságának növelése és a külső hatásoknak való kitettségük csökkentése érdekében az ősz második felében várható az 5 milliárd forint forrású "Krízisbiztosítási rendszer működésének támogatása" című pályázati felhívás.

A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzése kapcsán az állattartók számíthatnak egy 17 milliárd forint keretű felhívásra. Ez a kiírás az alacsony létszámmal rendelkező védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták állományának a fajták eredeti tartási-, takarmányozási körülményekhez hasonló tenyésztésben történő életképes populációjának fenntartását szolgálja, ugyanis támogatás nélkül e fajták jövője, megmaradása rendkívül bizonytalan volna.

Az új pályázati felhívások megjelentetésén túl - a tényleges és várható támogatási igények és a meghosszabbított kötelezettségvállalási időszak, valamint az egységköltségek növekménye alapján - várhatóan még az ősz folyamán sor kerül számos korábbi felhívás keretösszegének emelésére is - sorolta a miniszter. A pályázati felhívások részleteiről az Agrárminisztérium folyamatos tájékoztatást nyújt, a felhívások társadalmi egyeztetésre bocsájtott és végleges dokumentumai elérhetők, illetve elérhetőek lesznek a palyazat.gov.hu honlapon.

Forrás: MTI

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.