- 2022. november 17., csütörtök - 10:10
Az Agrárminisztérium a napokban tájékoztatta a Vidékfejlesztési Program pályázataira támogatási kérelmet benyújtott, de támogatást még el nem nyert gazdálkodókat, vállalkozásokat arról, hogy a Vidékfejlesztési Program zárásához közeledve a pályázatok megvalósításánál milyen szempontokat érdemes figyelembe venniük. A figyelemfelhívás azonban nem vonatkozik a már támogatást elnyert és megkezdett beruházásokra.
Jelenleg több olyan kockázati tényező is van, amely a pályázatok megvalósítását veszélyeztetheti. Így a gazdálkodóknak szükséges mérlegelniük azt, hogy a támogatással még nem rendelkező pályázatukat abban az esetben is meg tudják-e valósítani, ha a támogató döntés később születik meg, ezért a támogatás felhasználására a Vidékfejlesztési Program közeledő zárása miatt - a korábbi gyakorlattól eltérően - sokkal rövidebb idő áll majd rendelkezésre.
A pályázatban vállalt határidők módosítására nem lesz lehetőség, így a pályázóknak kell megítélniük azt, hogy a megvalósítás vállalt határidejét tartani tudják-e vagy sem.
Eddig közel 4500 beruházási projekt esetében járult hozzá a Vidékfejlesztési Program irányító hatósága a pályázatban vállalt határidők módosításához, ezzel segítve elő több, mint 500 milliárd forintnyi támogatásban részesült beruházás megvalósulását. A program zárásához közeledve az eddigi rugalmasságra már nem lesz lehetőség.
A Közös Agrárpolitika stratégiai tervének elfogadásával 2023-2027 között újra lesz lehetőség arra, hogy a beruházók már eltervezett, de még megvalósítás előtt álló mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztéseik olyan kedvező feltételekkel részesülhessenek támogatásban, amely feltételek egyértelműen biztosítják a pályázatok sikeres megvalósítását.
Forrás: MTI