templom 1280720 960 720

Megjelentek a jövő évi egyházi támogatási felhívások, amelyek elsősorban kistelepüléseken lévő templomok külső felújítását célozzák. A támogatás keretében akár 15 millió forint 100%-os támogatás is igényelhető.  Regisztráljon előminősítésre alább!

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a székesfehérvári megyés püspökkel közös sajtótájékoztatóján elmondta, hogy kisebb beruházásokra - tetőfelújítás, külső felújítások és szigetelések - lehet keddtől pályázatokat benyújtani. Egy-egy pályázó minimum 1 millió, maximum 15 millió forintos támogatásban részesülhet.

Az államtitkár közölte, hogy a felhívások elérhetők a kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő honlapján, a pályázatokat november 2-ig lehet benyújtani.

Támogatási kérelmet az alábbi egyházi jogi személyek nyújthatják be:

- A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak vallásfelekezetek és vallási közössége jogállásáról sóló 2011. évi CCVI. törvény 10.-11. §-a szerinti egyházi jogi személyek, amelyek a statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról szóló 21/2012. (IV.16.) KIM rendelet 2. melléklete szerinti egyházi jogi személyek valamelyik GFO kódjával rendelkeznek (GFO kódok szerint: 551, 552, 555, 556, 557, 558, 559).
- Határon túli magyar ajkú egyházi jogi személyek.

A pályázat keretében kizárólag templom, kápolna felújítása és építése támogatható.

Az elbírálásnál előnyt élveznek a templomok külső felújítására és állagmegóvására vonatkozó igények, melyek a településkép változására is pozitív hatással vannak.

Soltész Miklós rámutatott: a templomok felújítása hatalmas feladatot ró az egyházakra, és mivel ma már nincs meg az a gazdasági hátterük, ami a második világháborúig volt, természetes, hogy az államnak és adott esetben a településeknek felelősségük és feladatuk van az egyházi épületek megóvásában.

Azt mondta, sokszor vádolják őket azzal, hogy az egyházak támogatása öncélú, azonban szerinte ez nem így van. A támogatások nyilvánvalóan elsősorban vallási szempontból fontosak, de ugyanilyen fontos a településképi szempont és az építőiparban dolgozó szakemberek munkával ellátása is.

A felhívás itt érhető el.

Forrás: kormany.hu

Regisztráljon most ingyenes előminősítésünkre, melynek keretében hasznos segítséget kaphat egy nyertes pályázat előkészítéséhez!  Ügyfeleinknek biztosítjuk a támogatást szabályozó jogszabályokat, tervezeteket.  Egyszerűen, közérthetően fogjuk tájékoztatni.  Nem szükséges, hogy elvesszen több száz oldalas pályázati kiírásokban és az elsők között értesítjük a pályázati lehetőség megnyílásáról!

Adatkezelési tájékoztatónkat itt olvashatja el

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.