Ismét megdőlhet az évszázados szárazsági rekord jövőre; kormányzati koncepcióváltás kell a víz megtartása érdekében – hangzott el Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára és Dunkel Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnöke közös sajtótájékoztatóján október 2-án a fővárosban.

Illés Zoltán elmondta: eddig a felszíni vizeket elvezették, ezután pedig – ha van csapadék – meg kell tartani azokat. Könnyen elárasztható területekből, lapályokból azonban ma már csak nagyon kevés van, ezért szükséges víztározókat is építeni.Hozzátette: körülbelül 100-150 záportározót és 8-12 nagyméretű víztározót kell építeni az országban az aszály enyhítésére, a beruházásokat pedig össze kell fűzni a vidék általános fejlesztésével.

A kormány vízstratégiájának újabb állomása az öntözési hivatal létrehozása, amely az összes járásban képviseltetné magát, és végezné az „aszállyal szembeni küzdelmet”. Ez körülbelül 1,5 milliárd forintba kerülne – tette hozzá. Az intézmény az elkövetkező kormányülések témája lesz, és ha zöld utat kap, már a jövő év elejétől létrejöhet. Az államtitkár rámutatott, eddig az öntözés nem volt állami feladat, a vízügyi társulások végezték ezt a munkát. Az utóbbi években azonban a működésük rengeteg visszásságot vetett fel, ezért a kormány hamarosan dönt megszűnésükről, és a vízügyi igazgatóságok, illetve az öntözési hivatal vennék át a társulások feladatait. A feladatok költsége körülbelül 4-5 milliárd forint, amelyet az állam állna – fűzte hozzá. Illés Zoltán bejelentette azt is, hogy már több tárcaközi egyeztetés zajlott egy meteorológiai törvény megalkotásáról, amely a tervek szerint 2013 január elején lépne hatályba.

Dunkel Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke azt mondta: 1901 óta az idei volt a legszárazabb év (az adatokat augusztusig vizsgálták). Az adatok alapján arra lehet következtetni, hogy nem egyszeri anomáliáról, hanem hosszú távú „eltolódásról” van szó, mintha „megváltozott volna a légköri cirkulációs rendszer”. Rámutatott: az állhat a háttérben, hogy az utóbbi évben – az éghajlatváltozás hatására – nagyon kiterjedté vált a szaharai magas nyomású levegő, ezért észak felé tolódott a csapadékot hozó zóna. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet már csapadékos időszak, de a szárazság akár el is húzódhat – fűzte hozzá.

Forrás: MTI

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.