A korábbi évekhez hasonlóan az idei évben is kiírásra kerül a korábbi években nagysikerű Fiatal Gazda pályázat. A támogatási kérelmet várhatóan 2011. november 28. és december 15. között lehet benyújtani az MVH megyei kirendeltségeihez, amely keretében 20-40 ezer euró összegben lehet vissza nem térítendő támogatást igényelni.

A Fiatal Gazda pályázat célja, hogy a segítse a fiatal (18-40 év) mezőgazdasági termelők gazdaságalapítását és javítsa annak feltételeit, egyben járuljon hozzá a vidék népességmegtartó képességének erősítéséhez, illetve a mezőgazdasági életpálya vonzóbbá tételéhez.

Az idei pályázat keretösszegét várhatóan 14 391 100 eurónak megfelelő forintösszegben, de legfeljebb 4 milliárd forintban határozzák meg. A pályázatokkal mindenképpen érdemes sietni, és már a beadási időszak elején benyújtani, mivel a keret betartása érdekében a pályázatot a Miniszter felfüggesztheti.

A támogatás jellege, mértéke

A fiatal gazdálkodók támogatása tetszőleges célra fordítható vissza nem térítendő támogatás. Mértéke a támogatási határozat kézhezvételét követő 4. évre vállalt üzemméret nagysága szerint alakul:

  • 4 EUME – 6, 99 EUME üzemméret között 20 000 euró (5 600 000 forint)
  • 7 EUME - 9, 99 EUME üzemméret között 30 000 euró (8 400 000 forint)
  • 10 EUME üzemmérettől 40 000 euró (11 200 000 forint)

A támogatás forintösszege a folyósítás évének január 1-jén érvényes Európai Központi Bank által rögzített árfolyamon kerül kifizetésre.

A támogatási kérelem jóváhagyását követően az MVH a támogatási összeg 90%-át egy összegben kifizeti. A támogatási összeg fennmaradó 10%-ának kifizetéséhez külön kifizetési kérelmet kell benyújtani, évente május 1. - május 31. között.

A támogatás igénybevételének feltételei

A fiatal gazdálkodók támogatása akkor vehető igénybe, ha a pályázó:

  • elmúlt 18 éves, de a 40. életévét még nem töltötte be;
  • mezőgazdasági üzem vezetőjeként, első alkalommal új gazdaság létrehozásával, vagy meglévő gazdaság átvételével kezd gazdálkodni;
  • a támogatási kérelem benyújtásakor rendelkezik a szabályozó rendeletben meghatározott szakképesítéssel, külföldi bizonyítvánnyal, oklevéllel vagy a rendeletben meghatározott képzés keretében szerzett végzettséggel

A fiatal gazdálkodók támogatása nem vehető igénybe, ha a pályázó a támogatási kérelem benyújtása előtt már nyújtott be agrár vagy agrár-vidékfejlesztési célú támogatási kérelmet, vagy pályázatot az MVH-hoz. Kivételt képez ez alól az AVOP 1.4. Fiatal gazdálkodók induló támogatása intézkedés, illetve a visszavont pályázat.

A támogatást elnyert fiatal gazdálkodók kötelesek a mezőgazdasági üzemet főtevékenységként, egyéni vállalkozóként főállásban, személyesen vezetni. Továbbá kötelesek részt venni az Új Magyarország Vidékfejlesztési program keretében szervezett képzésen. Az üzem méretét a támogatási határozat kézhezvételétől számított 4. évre a vállalt méretre kell növelni és azt fenntartani a működtetési időszak végéig;

A pályázatok elbírálása során az alábbiak jelentenek értékelési szempontot:

1. Az ügyfél képzettsége;

2. Az ügyfél neme, életkora (a 25-29 év közöttiek vannak az elbírálás szempontjából a legelőnyösebb helyzetben);

3. Az ügyfél csökkent munkaképessége;

4. Hátrányos helyzetű településen található-e az ügyfél bejelentett lakóhelye, tartózkodási helye;

5. A gazdaság legtávolabbi pontjának az ügyfél bejelentett lakóhelyétől való távolsága;

6. A tevékenység ágazati besorolása, melynek során vizsgálják, hogy a gazdaság mekkora részét teszi ki az állattenyésztés és/vagy kertészet;

7. Pont szerezhető azért, ha az ügyfél legalább 6 hónapja életvitelszerűen a tanyán él;

8. A pályázó a pályázatban meghatározott EUME célérték elérését a 3. év végéig milyen mértékben vállalja;

9. Az ügyfél átvevő-e a gazdaságátadási intézkedésben;

10. A pénzügyi terv keretében vizsgálják a befektetett eszközök hatékonyságát, a támogatás hasznosulását, a vállalkozás tervezett jövedelmezőségét.

 

A pályázatok 2011. november 28. és 2011. december 15. között, vagy a keret kimerüléséig nyújthatók be. A pályázatot szabályozó jogcímrendelet megjelenése 2011. október 28.-a körül várható.

Az NLC Tanácsadói Csoport Kft. nem vállal pályázatírást erre a pályázati felhívásra!

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.