Kedvezően változtak az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes beruházási támogatások kifizetése iránti kérelem benyújtásának időszakai.

Mielőbbi benyújtás – gyorsabb kifizetés 2011. június 20-án lépett hatályba az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV.17.) FVM rendelet módosítása.

A megváltozott kifizetési kérelem benyújtási időszakoknak megfelelően már 2011-ben az eddigi évente négyszer, általában, egy hónap hosszúságú, tehát összesen négyhónapos kérelem benyújtási idő több mint kétszeresére nő és 2012-től két időszakban összesen kilenc hónapon keresztül lesz lehetőségük a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal ügyfeleinek kifizetési kérelmük benyújtására.

A beruházás előrehaladásának ütemében a nyitva álló meghosszabbított benyújtási időszakon belül bármikor, folyamatosan nyújthatók be a kifizetési kérelmek. Ezáltal a 2011. július 1-jétől bevezetett kérelem benyújtási rend a korábbihoz képest lényegesen rugalmasabb alkalmazkodást tesz lehetővé a beruházás előrehaladásához, elegendő idő áll az ügyfelek rendelkezésére a megfelelő felkészülésre, jobb minőségű, hiánytalan kérelmek benyújtására.

A folyamatosan beérkező kérelmeket az MVH az egyenletesebb terhelésnek köszönhetően rövidebb idő alatt tudja feldolgozni és a korábbinál rövidebb átfutási idővel történhet meg a támogatás kifizetése, így az ügyfelek tehát gyorsabban juthatnak hozzá a támogatáshoz.

Lehetőség van arra is, hogy bizonyos kivételekkel, egy időszakon belül két kérelmet is benyújthasson a gazdálkodó, ha a két benyújtás időpontja között legalább három hónap eltelik.

Az eddigi tapasztalatok szerint az ügyfelek jellemzően a kifizetési időszakok utolsó napjaiban nyújtották be kérelmüket, aminek következtében a hivatal időszakos túlterheltsége, az ellenőrzési feladatok feltorlódása miatt hosszadalmassá vált az ügyintézés és későbbre tolódhatott a kifizetés.

Nem szükséges, és a fentiek alapján nem is célszerű megvárni a benyújtási időszak végét a kifizetési kérelem postára adásával. Javasoljuk tehát, hogy kifizetési kérelmeiket a beruházás előrehaladásának ütemében nyújtsák be, kihasználva a kifizetési kérelem közel folyamatos benyújtási lehetőségét a támogatások mielőbbi lehívása érdekében.

Forrás: mvh.gov.hu

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.