„Olyan alapvető változást jelent a tanyaprogram, amelyen akár a magyarság megmaradása is múlhat, hiszen ennek segítségével a vidéki térségben élő családok megtalálhatják a megélhetésüket” – jelentette ki a kormányzati portál tudósítása szerint Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára a tanyafejlesztési program első szakmai tájékoztató rendezvényén Lakiteleken.
Az államtitkár szerint nemcsak a vidéki térségek, a tanyákon és falvakon élők sorsa múlik a változáson, a város is rá van utalva a saját vidékére. Ideje, hogy a tanyákon élők is visszanyerjék azokat a jogokat, amelyek minden magyar állampolgárt megilletnek – hangsúlyozta Ángyán. A támogatásra idén 930 millió forintot különítettek el, de a minisztérium azon dolgozik, hogy ez az összeg jóval magasabb legyen. A tanyaprogram szorosan kapcsolódik a demográfiai földprogramhoz: olyan fiatalokat kell vidékre csábítani, akik szívesen gazdálkodnának.
A magyar tanya a honfoglalás óta létező településformánk, fontos része az ökológiai, a gazdálkodási, a települési rendszernek és a társadalomnak – állította Csatári Bálint, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) elnöke. Véleménye szerint a természetvédelem, és a helyi termékek irányába is bővíteni kellene a programot. A Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VKSZI) felkészült a program gyakorlati végrehajtására és a rendelkezésre álló erőforrásokat koncentrálta – mondta Mezőszentgyörgyi Dávid, a VKSZI főigazgatója. Hangsúlyozta: a gyors és hatékony lebonyolítás érdekében a pályázatokat kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani. A programnak köszönhetően a tanyagazdák és a végrehajtók között bizalmi viszony alakul ki. A pályáztatási rendszer viszonylag egyszerű-tette hozzá-, ugyanakkor az ellenőrzések a közpénzek szabályszerű felhasználására irányulnak, így szigorúak lesznek.
A Tanyafejlesztési Program a Nemzeti Vidékstratégia egyik kulcsfontosságú eleme. Kiemelt célja a tanyarendszer korszerű megújítása, valamint az ott élők helyzetének, gazdálkodásának támogatása. A programra fordítható 930 millió forint összesen 206 településen vehető igénybe, és szeptember 1-től 30-ig lehet pályázni a forrásokra. A VM szerint nemcsak a program lesz újszerű, a lebonyolítása is. A pályázatokat kezelő Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VKSZI) legfeljebb 60 napos elbírálási idővel dolgozik majd, és a támogatott pályázókkal 30 napon belül szerződést köt.

A lakiteleki rendezvényen megjelent termelők, gazdálkodók, szakmai és civil szervezetek képviselői kérdéseket tehettek fel a programról és részletes tájékoztatást kaptak a pályázat gyakorlati tudnivalóiról is – áll a kormányzati portál tudósításában.

Forrás: agromonitor.hu

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.