Az Európai Parlament szerdán megszavazta azt a módosítási javaslatot, amelynek értelmében az egyes tagállamok saját döntésétől függ, hogy kívánják-e mentesíteni mikrovállalkozásaikat  az éves beszámoló készítését előíró rendelkezés alól. Az Európai Bizottság korábban készített hatástanulmánya szerint a javaslat összesen 6,3 milliárd eurós megtakarítást hozhat uniós szinten.

Az EU jelenleg hatályban lévő direktívái alapján 7,2 millió vállalkozásra vonatkozik az éves beszámolási kötelezettség. Ebből azonban 5,4 millió cég olyan mikrovállalkozásnak minősül, amelynek tevékenysége szinte kizárólag lokális kötődésű. Mivel ezeknek a cégeknek nincs határon átívelő hatásuk az egységes belső piacra, arra sincs szükség, hogy teljes mértékben az ezt szabályozó irányelvhez kössük őket – fogalmazott a javaslat jelentéstevője, Klaus-Heiner Lehne néppárti EP-képviselő.

A direktíva előírásai alóli felmentés két kritériuma az 500 ezer euró alatti éves mérlegfőösszeg lenne, illetve, hogy a nettó bevétel ne haladja meg az egymillió eurót, és/vagy az alkalmazottak száma ne legyen több tíz főnél. A parlamenti vita során Lehne hangsúlyozta, hogy a javaslatot egyelőre blokkolja a tanács, és „álláspontjuk átgondolására” kérte a tagállamokat. A javaslat kritikusai szerint a kivételezés ronthatná az üzleti élet átláthatóságát.

Forrás:vg.hu

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

Pályázati Hírek TV


IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.