Március elejétől nyújtható be a "Környezetközpontú technológia fejlesztés" című pályázat, melynek keretében olyan beszerzésekhez, beruházásokhoz igényelhető akár 50%-os vissza nem térítendő támogatás, amelyek eredményeként kimutathatóan csökken a pályázó vállalkozás termeléséből adódó környezeti terhelés. Az elnyerhető összeg 5–125 millió forint lehet. Jó hír, hogy ennél a konstrukciónál indokolt esetben előleg kapható a támogatás 40 százalékának erejéig.

A kiíró Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elvárása egyrészt az, hogy a vállalkozások a támogatásban részesülő projektjeikkel kimutathatóan növeljék az energia-, víz- és más nyersanyag-felhasználásuk hatékonyságát, csökkentsék a hulladéktermelést és az egyéb károsanyag-kibocsátások mennyiségét és veszélyességét. Másrészt a konstrukció ahhoz is hozzá kíván járulni, hogy a környezetvédelmi szemléletmód, a fenntarthatóság figyelembevétele rendszerezetten és tudatosan bekerüljön a vállalkozások működési, termelési döntéseibe.

A pályázók mindennek érdekében többféle lehetőség közül választhatnak: igényelhetnek támogatást a jelenlegi tevékenységük/technológiájuk fejlesztéséhez, kapacitásuk bővítéséhez, vagy pedig olyan környezetbarát technológiák, termelési eljárások lehetőségeinek minél nagyobb mértékű kihasználásához, amelyek növelik a versenyképességüket és a gazdasági hatékonyságukat.

A kiírásra kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek és egyéni vállalkozók pályázhatnak. További feltétel, hogy a pályázóknál az éves átlagos statisztikai állományi létszám a benyújtást megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum egy fő legyen.

Támogatható tevékenységek
  • Anyag- és energiatakarékos, hulladék- és emissziószegény technológiák
  • Elérhető legjobb technológia
  • Alap- és segédanyagok megújuló, illetve másodnyersanyagokkal való kiváltása
  • Környezetbarát csomagolástechnológia
  • Eszközbeszerzés
  • A fejlesztéshez kapcsolódó infrastrukturális és ingatlanberuházás
  • A fejlesztéshez kapcsolódó gyártásilicenc-, gyártási know-how beszerzések
  • A fejlesztéshez kapcsolódó információtechnológia fejlesztése
  • Piacra jutás, környezeti szemléletmód terjesztése
  • Fenntarthatósági tematikájú képzések
  • Környezetirányítási, vezetési, hitelesítési és minősítési rendszerek bevezetése, tanúsíttatása, hitelesítése, termékek környezetvédelmi minősítése

Pályázati dokumentáció

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

Pályázati Hírek TV


IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.