sardines 1489630 640

A MAHOP Plusz–2.5.1-2025 felhívás keretében akár 400 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető halfeldolgozó üzemek létrehozására, korszerűsítésére, valamint gép- és eszközbeszerzésre. A pályázat új és meglévő vállalkozások számára is nyitott, a támogatási kérelmek 2025. augusztus 10-től nyújthatók be.

A MAHOP Plusz a dolgozók szociális körülményeinek javítása érdekében támogatja a munkabiztonságot, a higiénés, egészségügyi és a munkakörülményeket javító fizikai infrastruktúra beruházásokat. A felhívással biztosított támogatás révén célja a halfeldolgozásban foglalkoztatottak létszámának növelése nemcsak új vállalkozások indításának támogatásával, hanem a meglévő vállalkozások foglalkoztatotti létszámának bővítésével is, amelyhez nélkülözhetetlen a munkafeltételek vonzóbbá tétele.

A felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be azon KKV-k, amelyeknek célja a halászati és akvakultúra-termékek feldolgozásához és értékesítéséhez szükséges infrastruktúra (épület, gépek, műszaki berendezések, stb.) létrehozása és a meglévők korszerűsítése. További cél a projektgazda vállalkozás versenyképességének javítása a feldolgozottsági szint növelésével és a magas hozzáadott értékű termékek gyártásával és forgalmazásával.
A felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be a támogatási kérelem benyújtását megelőzően legalább 1 lezárt üzleti évvel rendelkező Magyarországon székhellyel, vagy az EGT területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező egyéni vállalkozók, egyéni cégek, szövetkezetek, állami tulajdonú gazdasági társaságok és magántulajdonú gazdasági társaságok, amennyiben mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülnek, és amennyiben édesvízi hal feldolgozásával foglalkoznak és megfelelnek az alábbiaknak:

  • működő halfeldolgozót üzemeltetnek;
  • TIR regisztrációval rendelkeznek;
  • a támogatási kérelmet megelőző lezárt üzleti évben, vagy az azt megelőző lezárt üzleti évben volt halfeldolgozásból és/vagy halgazdálkodási tevékenységből (saját termelésű hal értékesítéséből) származó árbevétele.

Támogatási kérelmet nyújthatnak be olyan induló vállalkozások is, melyek nem rendelkeznek egy lezárt üzleti évvel sem, de megfelelnek az alábbiaknak:

  • főtevékenységként TEÁOR ’25 1020 - Hal, rákféle és puhatestű feldolgozása, tartósítása tevékenység került bejegyzésre;
  • a támogatási kérelem kizárólag halfeldolgozási tevékenység megvalósulásának célját szolgálja;
  • amennyiben a Felhívás 8. sz. melléklete szerinti, megfelelő szakmai készségekkel és kompetenciával rendelkezik. Amennyiben a támogatást igénylő nem rendelkezik megfelelő szakmai készséggel és kompetenciával, akkor a megfelelő szakmai készségekkel és kompetenciával rendelkező személy foglakoztatására irányuló nyilatkozatot a támogatási kérelemhez szükséges csatolni. A megfelelő szakmai készség és kompetencia meglétét igazoló dokumentumokat és az ezekkel rendelkező személlyel kötött munkaszerződést legkésőbb a záró kifizetési kérelem benyújtásakor szükséges csatolni;
  • és eleget tesz a tartási helyek, a tenyészetek és az ezzel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló miniszteri rendelet szerinti Tenyészet Információs Rendszerbe történő bejelentési kötelezettségének.

Gazdálkodási forma szerint (GFO): 113, 114, 116, 117, 124, 129, 228, 231, 232, 233, 517, 529, 572, 573, 575, 576, 738, 931.

A többségi állami tulajdonban álló gazdasági társaság csak akkor nyújthat be támogatási kérelmet, ha ahhoz a Kormány előzetesen hozzájárult.

A támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség.

Választható önállóan támogatható tevékenységek:

  1. A nagy hozzáadott értékű feldolgozott haltermékek előállításához kapcsolódó létesítő, kapacitásbővítő, pótló és korszerűsítő jellegű beruházások támogatása.
  2. Energiamegtakarítással járó, vagy a negatív környezeti hatások, ideértve a hulladékkezelést is, csökkentésére irányuló halfeldolgozási eljárások bevezetéséhez kapcsolódó beruházások támogatása.
  3. Az elsődleges halfeldolgozási tevékenység során keletkező melléktermékek feldolgozásához szükséges beruházások támogatása.
  4. Az innovatív csomagolástechnológiák bevezetésére irányuló beruházások támogatása.
  5. A halfeldolgozó üzemek és értékesítési pontok létesítési, (tároló)kapacitásnövelő és korszerűsítő beruházásainak támogatása.
  6. Meglévő halfeldolgozó vállalkozások részére: gép- és eszközbeszerzés.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 5 000 000 Ft, maximum 400 000 000 Ft. A támogatás maximális mértéke az Európai Unióval elszámolható összköltség 50%-a.

A támogatást igénylő támogatási kérelmet 2025. augusztus 10. 09 óra 00 perctől 2027. augusztus 31. 23 óra 59 percig nyújthatja be az elektronikus kitöltő program segítségével.A támogatást igénylő a felhívás keretében több támogatási kérelmet is benyújthat, és egyidejűleg több projektet is megvalósíthat. Egy támogatási kérelem több megvalósítási helyszínt is tartalmazhat. Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:

  • 2025. augusztus 10. 00 óra 00 perctől 2025. augusztus 31. 23 óra 59 percig
  • 2025. szeptember 1. 00 óra 00 perctől 2025. szeptember 15. 23 óra 59 percig
  • 2025. szeptember 16. 00 óra 00 perctől 2025.szeptember 30. 23 óra 59 percig
  • 2025. október 1. 00 óra 00 perctől 2025. októbe 31. 23 óra 59 percig
  • 2025. november 1. 00 óra 00 perctől 2025. november 30. 23 óra 59 percig
  • 2025. december 1. 00 óra 00 perctől 2026. február 28. 23 óra 59 percig
  • 2026 március 1. 00 óra 00 perctől 2026. május 31. 23 óra 59 percig
  • 2026. június 1. 00 óra 00 perctől 2026. augusztus 31. 23 óra 59 percig
  • 2026. szeptember 1. 00 óra 00 perctől 2026. november 30. 23 óra 59 percig
  • 2026. december 1. 00 óra 00 perctől 2027. február 28. 23 óra 59 percig
  • 2027. március 1. 00 óra 00 perctől 2027. május 31. 23 óra 59 percig
  • 2027. június 1. 00 óra 00 perctől 2027. augusztus 31. 23 óra 59 percig

A felhívás itt érhető el.

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.