- 2023. szeptember 29., péntek - 9:51
Akár 500 millió forintos támogatásra is pályázhatnak az élelmiszeripari beszállító vállalkozások technológiaváltáshoz kapcsolódó beruházások támogatásásra az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállító-Fejlesztési Program keretében.
Az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program keretében nyújtott támogatások fő célja a hazai élelmiszeripari termelői kapacitások fejlesztése, illetve a Magyarországon működő élelmiszeripari vállalkozások kiskereskedelmi láncok és a közétkeztetés gazdasági szereplői által támasztott igényeinek való megfelelése.
Támogatásban a felhívásban meghatározott gazdasági társaságok, valamint ezek konzorciumai támogathatók. A felhívás célcsoportját azon gazdasági társaságok alkotják, amelyek megfelelnek az alábbi működési jogosultsági kritériumoknak:
- rendelkeznek legalább két lezárt üzleti évvel,
- éves átlagos statisztikai állományi létszámuk minimum 3 fő
- éves nettó árbevételük 2020., 2021., 2022. évek legalább egyikében elérte vagy meghaladta a 100 millió forintot,
- végzett tevékenységük alapján élelmiszeripari vállalkozásoknak minősülnek, és a fejlesztendő tevékenység, amelyre a támogatást igénylik a TEÁOR 10 főcsoport bármely alcsoportjába (kivéve a 109-es alcsoportot), vagy a TEÁOR 11 főcsoport bármely alcsoportjába (kivéve a 1102 alcsoport) tartozik vagy éves nettó árbevételük a 2020., 2021., 2022. évek legalább egyikében legalább 50%-a ezen TEÁOR-okból származik (igazolható módon).
- amelyek az „Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program keretében nyújtott támogatásokból korábban nem részesültek.
Az ÉLIP BP keretében abban az esetben nyújtható támogatás, ha a projekt tekintetében az alábbi jogosultsági kritériumok együttesen teljesülnek:
- a projekt élelmiszeripari beszállítói státuszt fejlesztő területekhez, termékkörhöz vagy technológiához (pl. csomagolás) kapcsolódó problémák megoldására alkalmas beruházások,
- a pályázó közétkeztető, élelmiszeripari vállalkozás, vagy kiskereskedelmi lánc jelenlegi vagy jövőbeni beszállítója lesz a projekt megvalósítási ideje alatt, vagy annak eredményeként, és ezt kétoldalú együttműködési megállapodással, vagy szándéknyilatkozat becsatolásával igazolja.
A támogatás további feltételei:
- a támogatást igénylő Magyarországon rendelkezik székhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség területén rendelkezik székhellyel és Magyarországon telephellyel vagy fiókteleppel.
- a támogatást igénylő vállalja, hogy amennyiben a támogatott tevékenység beruházás, a támogatói okiratban vállalt feltételek mellett legalább a projekt a támogató általi elfogadását követő 3 évig (nagyvállalat esetében 5 évig) – a fenntartási időszak végéig - fenntartja és a támogatott fejlesztéseket Magyarországon kívülre nem telepíti át,
- a támogatást igénylő az elszámolható költségek nem támogatott részét önerőből kell, hogy biztosítsa. Az önerő saját forrás vagy bankhitel (piaci hitel) formájában is biztosítható,
- a projekt keretében létrehozott vagyon a fenntartási időszak végéig csak a támogató előzetes jóváhagyásával és a foglalkoztatási, a szolgáltatási és az egyéb kötelezettségek átvállalásával, átruházásával idegeníthető el, adható bérbe vagy adható más használatába, illetve terhelhető meg. A támogató a jóváhagyás feltételeként kiköti, hogy a kötelezettségek átvállalásának biztosítása érdekében a projekt keretében létrehozott vagyon elidegenítése esetén az új tulajdonos a kedvezményezett helyébe (részleges elidegenítés esetén a kedvezményezett mellé), bérbe vagy más módon történő használatba adás esetén (e jogviszony fennállásának idejére) a kedvezményezett mellé a támogatási okiratba belépjen, vagy a kötelezettségek átvállalásáról egyoldalú nyilatkozatot tegyen,
- a kedvezményezett a támogatási összeg 100%-a erejéig biztosítékot nyújt a támogató számára.
Az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program céljaival összhangban az alábbi tevékenységek támogathatók:
- a) Új, illetve a meglévőnél magasabb minőséget biztosító új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása, beleértve az automatizált termelési rendszerek fejlesztését, termékkínálat bővítését lehetővé tevő gyártási technológiák fejlesztését, folyamatautomatizálási eszközök, robottechnológia alkalmazását, intelligens gyártási megoldások beszerzését. (jellemzőit a fejlesztési tervben szükséges részletesen bemutatni).
- b) Információs technológia-fejlesztés.
- c) Új eszközök, gépek beszerzéséhez, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakításához kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések, immateriális javak beszerzése és kapcsolódó (szolgáltatási, tanácsadási jellegű, vagy szabadalomhoz kötődő) költségeik.
- d) Szakértői és tervezési tevékenység (kizárólag az élelmiszeripari tevékenység fejlesztésével kapcsolatosan, pl. HACCP szakértő, vámügyintéző, élelmiszer-ipari, gyártástechnológiai szakértői tevékenység, tervezési szolgáltatás)
- e) Az eszköz és technológia fejlesztéséhez szükséges ingatlan és infrastruktúra beruházás meglévő vagy bérelt telephelyen (építés, bővítés, átalakítás, korszerűsítés).
- f) Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával.
Az előirányzatból önállóan az a) – c) alpontok támogathatók. Az d) – f) pontokban rögzített fejlesztési területek önállóan nem támogathatók, kiegészítő jellegű fejlesztésként kapcsolódhatnak az a) – c) alpontok, mint fő fejlesztési kezdeményezések bármelyikéhez.
A támogatásból fejlesztendő tevékenységek a megvalósítani tervezett fejlesztés profilja szerint a TEÁOR kategóriák besorolásában főszabályként élelmiszeripari kategóriába eshetnek:
- TEÁOR 10 Élelmiszergyártás – minden alkategória, kivéve 109 (Takarmány gyártása),
- TEÁOR 11 Italgyártás – minden alkategória, kivéve 1102 (Szőlőbor termelése) alcsoport.
A támogatás összege minimum 300 millió Ft, maximum 500 millió Ft. A támogatás intenzitása a támogatási intenzitás legfeljebb 70%-os.
A pályázat benyújtására 2023. október 12. naptól 2023. október 26. nap 24 óráig van lehetőség.
A pályázati felhívás itt érhető el.