engineer g009a3bb55 640

A Start Program keretében innovatív vállalkozói ötletek megvalósítására pályázhatnak a 18 és 35 év közöttiek.

Az induló vállalkozásoknak szóló programot tavaly írták ki először, akkor több mint 100 fiatal pályázott ötletekkel, amelyekből 19 elképzelés megvalósítását segítették, idén már másodszor lehet jelentkezni. A Nemzeti Tehetség Program - amelyhez a startup program is tartozik - keretében összességében évente 300-350 ezer fiatalt támogatnak, a program létrehozása óta eltelt 14 év alatt 19 ezer projekt keretében összesen 33 milliárd forintot helyeztek ki.

Jelenleg az egészségügyi-szociális területen, a zöld témakörben várják a vállalkozói ötleteket, továbbá olyan elképzelések megvalósulását támogatnák, amelyek közösségi problémákra nyújtanak megoldást.

A program egyedisége abban áll, hogy nem csak anyagi támogatást, hanem összetett szakmai felkészítést is nyújtanak a nyerteseknek. A képzés során nyújtott teljesítményt, a kitartó munkát, a modern eladási megoldások alkalmazását, a fellépést, a vállalkozó saját cégébe vetett hitét is méltányolják. A vállalkozói képességeket - alkalmazkodás, rugalmasság, hosszú távú tervezés, stratégiai gondolkodás, folyamatos tanulás és az eladás képessége - külön tehetségként kezelik. A mentorálás során szó lesz cégépítési ismeretekről, piacra lépéshez szükséges folyamatokról, marketingről, brandingről is. 

A húsz kiválasztott ötlet gazdája egyenként 3 millió forintos kezdőtőkét nyer el, továbbá részt vehet a Design Terminállal közösen szervezett vállalkozási képzésen. Ezt követően minden résztvevőnek esélye nyílik arra, hogy további 5 millió forint támogatásban részesüljön, így még közelebb kerüljön "álmai vállalkozásához".

A két fődíjazottat jövő év márciusának végén egy szakmai zsűri választja ki.

A pályázatokat idén december 20-ig lehet benyújtani, a program részleteiről a startprogram.designterminal.org honlapon lehet tájékozódni.

Forrás:MTI

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.