sustainability

A Külgazdasági és Külügyminisztérium a fenntartható fejlődéshez hozzájáruló terméket vagy szolgáltatást előállító hazai vállalkozások piacra jutásának előmozdítása céljából pályázati felhívást tesz közzé. A pályázat keretében 370.000 Ft-tól egészen 4,5 millió Ft-ig lehet támogatási kérelmet benyújtani.

A pályázat célja vissza nem térítendő költségvetési támogatás biztosítása annak érdekében, hogy előmozdítsa a fenntartható fejlődéshez hozzájáruló terméket vagy szolgáltatást előállító hazai cégek (start-upok, kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok), szakmai szervezetek, felsőoktatási intézmények piacra jutását.

A pályázati felhívás keretében pályázat benyújtására Magyarországon bejegyzett, fenntartható fejlődéssel foglalkozó jogi személyek, jogalanyok (elsősorban start-up-ok – függetlenül azok működési formájától –, kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok), továbbá szakmai szervezetek, felsőoktatási intézmények jogosultak.

Pályázat benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség.

A pályázat keretében az alábbi tevékenység támogathatóak:

  1. fenntarthatósággal foglalkozó nemzetközi rendezvényen, kiállításon történő megjelenés,
  2. digitális marketingtevékenység a fenntartható szemlélet előmozdítása, illetve fenntartható termékek és szolgáltatások népszerűsítése érdekében nemzetközi rendezvényen, kiállításon történő megjelenés céljából.

A pályázati felhívás keretében egy pályázó az a) és b) tevékenységi kategóriák közül mindkét kategóriában nyújthat be pályázatot, de kategóriánként kizárólag egy pályázatot. Minden kategóriára önálló pályázat benyújtása szükséges.

A minimálisan igényelhető támogatási összeg az a) pontban meghatározott tevékenység esetén a start-upok, felsőoktatási intézmények számára 370.000 Ft, a maximálisan igényelhető támogatási összeg 2.000.000 Ft. A támogatás intezitása 70%.

A minimálisan igényelhető támogatási összeg az a) pontban meghatározott tevékenység esetén a kkv-k, nagyvállalatok, szakmai szervezetek számára 800.000 Ft, a maximálisan igényelhető támogatási összeg 4.500.000 Ft. A támogatás intezitása 50%.

A minimálisan igényelhető támogatási összeg a b) pontban meghatározott tevékenység esetén a start-upok, felsőoktatási intézmények számára 1.000.000 Ft, a maximálisan igényelhető támogatási összeg 4.000.000 Ft. A támogatás intezitása 70%.

A minimálisan igényelhető támogatási összeg a b) pontban meghatározott tevékenység esetén a kkv-k, nagyvállalatok, szakmai szervezetek számára 1.000.000 Ft, a maximálisan igényelhető támogatási összeg 4.000.000 Ft. A támogatás intezitása 50%.

A támogatás formája vissza nem térítendő költségvetési támogatás.

Pályázatok benyújtásának határideje 2021. május 28. 23:59 óra

A felhívás itt érhető el.

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

Pályázati Hírek TV


IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.