hotel 1330850 1280

Július 15-én zárult a magánszálláshelyek és egyéb szálláshelyek számára 60 milliárd forintos keretösszeggel kiírt pályázat, melynek keretében a vidéki Magyarország szállásadói juthattak szobánként 1 millió forintos támogatáshoz. A felhívásra csaknem 14 000 pályázat érkezett 45 milliárd forint támogatási igénnyel, a megítélt összeget nyár végéig folyósítják is a nyerteseknek - olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség közleményében. 

Az eredményekről Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója elmondta: a felhívásra több mint 16 000 pályázat érkezett, melyek közül csaknem 14 000 felelt meg a formai és tartalmi követelményeknek. A forrásból bármilyen fejlesztés megvalósítható, lehet felújítani, bővíteni, bútorcserére, napelemre költeni, szaunát, akár kisebb medencét építeni. A konstrukció keretében olyan szálláshelyek juthattak forrásokhoz, amelyek korábban nem tudták igénybe venni a pályázati lehetőségeket. A top 3 küldő megye Somogy (22%), Veszprém (11,9%) és Zala (9%) voltak - írja az MTÜ.

A felhívás zárását követően a pályázók elektronikus levélben július végéig értesítést kapnak az elbírálásról. A támogatást nyert pályázók számára a támogatói okiratot szintén elektronikus formában érkezik. Az igényelt támogatás teljes összegét 100%-os előleg formájában folyósítja a Kisfaludy 2030 Zrt. legkésőbb augusztus 31-ig. A szálláshelyeknek minden vállalt fejlesztést legkésőbb 2020. december 31-ig szükséges befejeznie. A zárást követően a kedvezményezettnek 90 napja lesz a felhasznált összeggel egyszerűsített online formában elszámolni.

A magán- és egyéb szálláshelyeket követően újabb mérföldkőhöz érkezett a Kisfaludy Program: a következő, egyben utolsó szakasza még idén meghirdetésre kerül 5 milliárd forintos keretösszeggel. Ennek keretében a kempingek és üdülőházak kapnak majd támogatást.

Forrás: MTÜ

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

Pályázati Hírek TV


IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.