napelem

György László az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hangsúlyozta: a zöld gazdaságfejlesztési pályázattal a megújuló energia és az energiahatékonyság területén kapacitásfejlesztő vállalkozásokat segítik majd. 

A jelenleg elérhető kis- és középvállalkozások energetikai és energiahatékonysági program azt szolgálja, hogy a cégek 20-30 százalékkal csökkentsék rezsijüket. A négymilliárd forintos zöld gazdaságfejlesztési program azt szolgálja majd, hogy ezt az igényt kiszolgáló kapacitások jöjjenek létre országon belül. 

György László arról is beszélt: több mint 40 milliárd forint áll rendelkezésre arra, hogy a vállalkozások az ipar 4.0 érettségüket növeljék, vagyis robotizáljanak, automatizáljanak, átszervezzék folyamataikat, menedzsmentjüket annak érdekében, hogy az egy főre eső termelékenységet növeljék. A jelenlegi kis- és középvállalkozások energetikai és energiahatékonysági programjára 32 milliárd forintos keret áll rendelkezésre. 

A tavaly indult Magyar multi programról elmondta: éves szinten 10-12 milliárd forint értékben támogatja a kormány évente valamivel több, mint ötven magyar vállalkozás fejlesztését.

György László tájékoztatása szerint a programban olyan társaságokat keresnek, amelyek az elmúlt években bizonyították, hogy nagy növekedésre képesek: három egymást követő évben legalább évi húsz százalékkal növekedtek, vagy exportjukat éves átlagban ötven százalékkal növelték. Ezek a vállalkozások lesznek évtizedes távlatban azok a cégek, amelyek Magyarországon a tartós gazdasági fejlődés alapját biztosíthatják, mert a "jövő magyar, high-tech és zöld" lesz - fogalmazott.

Forrás: MTI

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.