Folytatódik az építőipar technológiai korszerűsítését és hatékonyságának növelését segítő támogatási program, a 3 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások.

A mikrovállalkozások 8 és 50 millió forint közötti, a kis- és középvállalkozások 25 és 400 millió forint közötti támogatást nyerhetnek el. Jelentkezni a rendelkezésre álló forrás összegének másfélszeresét elérő igény beérkezéséig, de legkésőbb október 4-ig lehet.

A kiírás szerint a korszerű eszközök és gépek beszerzésén túl a tervezői vállalkozások önálló fejlesztései is támogathatók - hívta fel a figyelmet az államtitkár. Hozzátette, az előző kiíráshoz képest fontos változás, hogy már az öt munkatársnál többet foglalkoztató tervezőirodák is jelentkezhetnek.

György László az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára hangsúlyozta: az első fél évben a magyar gazdaság nőtt a legnagyobb ütemben az Európai Unióban, így lehetőség nyílt az építőipari vállalkozások újabb támogatására.

Kiemelte azt is, hogy a hazai építőipar termelése az év első hét hónapjában 34,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

Az államtitkár megjegyezte: nagy a vállalkozások igénye a technológiaváltás támogatása iránt, az idén meghirdetett és már odaítélt 6 milliárd forintra több mint 19 milliárd forintos kérelem érkezett.

A szerdán megjelent kiírás szerint az odaítélt támogatás a tervezett fejlesztés költségeinek 25-50 százaléka lehet.

A tervezői irodák támogatása kapcsán György László kiemelte a legkorszerűbb digitális technológiák térnyerését; mint mondta, a 21. századi tervezési eljárások alkalmazása elősegíti a kivitelezési határidők és költségek betartását.

Az államtitkár szerint a támogatás hatékony, az adatok szerint a korábbi nyertes építőipari vállalkozások termelékenysége 44 százalékkal nőtt egy év alatt, az jelentősen meghaladja az építőipari átlagot.

A támogatás igénylési feltételeiről szóló tájékoztató itt érhető el.

Forrás: kormany.hu

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

Pályázati Hírek TV


IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.