Az állami támogatások felhasználásával 2004-2005-ben megvalósított beszerzések áfájának utólagos levonhatóságáról döntött az Európai Bíróság. A vállalkozásoknak iparkodniuk kell, hiszen csak október végéig van lehetőségük benyújtani igényüket az adóhatósághoz.

Az uniós döntés és az ennek nyomán meghozott magyar jogszabályváltozás következményeképpen az érintett áfa alanyok az állami támogatásból finanszírozott beszerzéseik esetében önellenőrzéssel módosíthatják áfa-bevallásukat, és az APEH köteles az adót 30 napon belül visszatéríteni nekik. Ez akkor is igaz, ha az adózót, korábban e címen jogosulatlan áfa-visszaigénylés miatt megbüntették, ilyenkor a bírság és a kivetett korábbi büntetőkamat is visszajár. Azon cégeknek érdemes megvizsgálniuk a könyveiket 2004-2005-re, amelyek ellenértéknek nem minősülő, adóalapot nem képező támogatást kaptak az érintett időszakban, és amely támogatásokból finanszírozott beszerzések áfáját nem vonhatták le, vagy csak a nem támogatásból finanszírozott hányad erejéig arányosítva helyezhették levonásba. Ezen cégek most utólag érvényesíthetik a levonási jogukat.  Forrás: VG.hu, Világgazdaság

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.