business 3365360 960 720

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) szerződött állománya év végére eléri a 2500 milliárd forintot, a 2014-2020 között meghirdethető teljes keretet. A program egyebek közt támogatja a munkaerőpiaci tartalékot is jelentő fiatal álláskeresők munkaerőpiaci elhelyezkedését, vállalkozóvá válását, felkészíti a hazai kis- és közepes vállalkozásokat az ipari digitalizáció kihívásaira, ösztönzi az egyetemi és vállalati kutatás-fejlesztési együttműködéseket, kedvezményes hitelt és kockázati tőkét kínál vállalkozásoknak.

 

Greinstetter Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) helyettes államtitkára, a Ginop irányító hatóságának vezetője az Európai Unió versenyképességi operatív programjainak éves nemzetközi konferenciáján hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság 2010 óta jelentős fejlődésen ment keresztül, 2010-hez képest mintegy 800 ezerrel többen dolgoznak, 4,5 millió embernek van munkája Magyarországon. A legfrissebb adatok szerint 2018 második negyedévében éves összevetésben 4,9 százalékkal, az idén az első fél évben 4,7 százalékkal nőtt a magyar gazdaság. Ez a növekedés az egyik legmagasabb az Európai Unióban, és a beruházások dinamikus bővülése a jövőben is tartható - jelentette ki a PM helyettes államtitkára a budapesti konferencián.

Forrás: kormany.hu

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

Pályázati Hírek TV


IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.