rakossyb

Összesen 70,6 milliárd forinttal 2327,4 milliárdra nőtt az idén meghirdetni tervezett gazdaságfejlesztési pályázatok teljes keretösszege - erősítette meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI megkeresésére.  A portfolio.hu portál pénteken írt arról, hogy a kormány megemelte az ebben az évben meghirdetendő gazdaságfejlesztési pályázatok keretét, és az eddig ismert menetrendhez képest 10 új pályázati felhívás várható.

Az MTI-nek adott írásos válaszában a tárca közölte: a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) teljes kerete mintegy 2600 milliárd forint, így az idén meghirdetendő keret a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus teljes hét évére jutó összeg csaknem 92 százalékát teszi ki.

Az év végéig összesen 95 pályázati felhívás érhető el a GINOP keretében. Eddig 54 kiírás jelent meg, 33 esetében pedig már hirdettek nyertest - jelezte az NGM.
Rákossy Balázs, az NGM európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a tárca tájékoztatása szerint kiemelte: jelentős keretemelkedés történt a kis- és középvállalkozások versenyképességének javításánál, az előzőhöz képest 34,5 milliárd forinttal magasabb a módosított keretösszeg. Ezzel 378,3 milliárd forint áll majd rendelkezésre az év végéig.
Két, korábban nagyon népszerű pályázati felhívás nyílik meg újra, módosított tartalommal ismét pályázni lehet majd a mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak és kapacitásbővítő beruházásainak támogatására - hangsúlyozta az államtitkár.

Jelentős változás történt a pénzügyi eszközöknél is, 17,5 milliárd forinttal emelkedett a keretösszeg. Hamarosan nagy számban hirdetnek meg kombinált hiteltermékeket, illetve az első kockázatitőke-termékek is várhatóak még az idén - tette hozzá.

Rákossy Balázs a tájékoztatásban úgy fogalmazott: a változtatások célja, hogy a piaci igényeknek leginkább megfelelő pályázati kiírások szülessenek, és az európai uniós források nagy lendületet adjanak a gazdaságnak. A cél a magyar gazdasági növekedés dinamikájának megőrzése, és ebben nagyon fontos szerepe van az uniós források hatékony felhasználásának - hangsúlyozta.

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.