Mikro 2016 2

Megjelent az egyik legnépszerűbb vállalkozásoknak szóló pályázati felhívás tervezete. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege 5 és 50 millió Ft közötti, a kedvező kamatozású kölcsön 10 és 145 millió Ft közötti lehet. Az igényelhető kölcsön összegének meg kell haladnia a vissza nem térítendő támogatás összegét. A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum a projekt elszámolható költségének 30%-a lehet, illetve minimum 10% önerő biztosítása szükséges. A pályázat országos kerete kiemelten nagynak mondható: 112,5 milliárd forint, amire 2500-5000 db pályázatot várnak. 2016. november 2-től lehet pályázni forráskimerülésig.

Ingyenes előminősítési szolgáltatásunkra a cikk alján található űrlap kitöltésével lehet jelentkezni.

A KKV szektor a 2014-2020-as GINOP/VEKOP programokban 2014 óta látott már vissza nem térítendő forrású K+F-, kizárólag feldolgozóiparnak szóló eszközbeszerzést és építés célzó pályázatokat, illetve 80-90%-ot kitevő kizárólag vissza térítendő nulla százalékos hitelt tartalmazó pályázati lehetőséget is.

Most azonban egy hibrid termék várható, a 2007-2013-as időszakban ismert GOP pályázati lehetőséghez, a kombinált mkrohitelhez hasonló lehetőség fog megjelenni.

Fontos megjegyezni, hogy nem várható a 2007-2014-es időszakban megjelentekhez hasonló széles körben felhasználható általános eszközbeszerzési vagy telephelyfejlesztési pályázat, helyettük ez lesz a széles körben kínált slágerpályázat.

Mivel egy forráshiányos időszak után kifejezettsn nagy az igény a pályázatokra, elképzelhető a gyors keretkimerülés.

A kölcsönt és támogatást egyéni vállalkozó, gazdasági társaság, valamint szövetkezet formájában működő vállalkozások igényelhetik, amelyek a kölcsönszerződés megkötésekor is – akár külföldön lévő – kapcsolt- és partnervállalkozásaival összevont (konszolidált) éves beszámolója, annak hiányában a vállalkozás valamint kapcsolt- és partnervállalkozásai beszámolói és nyilvántartása alapján mikro-, kis-, vagy középvállalkozásnak minősülnek.

A kölcsön és a vissza nem térítendő támogatás elsődlegesen tárgyi eszköz beszerzésre, használt eszköz beszerzésre, immateriális javak beszerzésére, építésre (átalakítás, bővítés, felújítás), épület-kivitelezésre fordítható. 

Fontos, hogy a pályázó szervezetnek, legalább egy lezárt (beszámolóval/SZJA bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel kell rendelkeznie, illetve éves átlagos statisztikai állományi létszámának a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum egy főnek kellett lennie. Fontos kitétel még, hogy csak az a szervezet pályázhat, amelyeknek a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti év árbevétele, egyéni vállalkozók esetén az adóalapba beszámított bevétele minimum 15 millió Ft volt.

A szabad vállalkozási zónának minősülő településeken megvalósuló beruházások a fejlesztendő tevékenység korlátozása nélkül támogathatóak azonban a szabad vállalkozási zónának nem minősülő településen csak feldolgozóipari beruházások fejleszthetőek!

A pályázati felhívás tervezete itt érhető el!

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.