rákossy

A 2014-2020-as programozási időszakról tartottak ma nemzetközi konferenciát, melyen Rákossy Balázs a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára, Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára, továbbá Erich Unterwurzacher, az Európai Bizottság regionális politikai főigazgatóságának igazgatója, Adriana Sukova-Tosheva, az Európai Bizottság szociális és foglalkoztatási igazgatóságának igazgatója tartott előadást.

A konferencián a jelenlegi pályázati ciklus tapasztalatairól számolt be Rákossy Balázs, melynek során kiemelte, hogy az operatív programok közül a legfontosabb a gazdaságfejlesztés és a foglalkoztatás bővítése, ugyanis 2016-ban a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban összesen 48 pályázatot tettek közzé, és ebben az évben még ugyanennyi felhívás várható.

Hangsúlyozta, hogy jelen programozási ciklusban Magyarország mintegy 720 milliárd forintot különített el visszatérítendő uniós támogatásokra, mely források kihelyezése már folyamatban van. Hozzátette, hogy a visszatérítendő támogatások rendszerében ez évben összesen 630 milliárd forint keretre 18 pályázattal számolnak. Rávilágított arra, hogy az elkülönített forrás háromszorosa a korábbi 2007-2013-as időszakban rendelkezésre állt összegnek.

Az államtitkár hozzátette: annak érdekében, hogy a 2500-3000 külpiacon is értékesítő kis- és középvállalkozások száma a jövőben 10 000 fölé növekedjen, kiemelt támogatásokat kell biztosítani a piacra jutás, a kapacitásbővítés, a kutatás-fejlesztés és innováció, valamit az exportképesség növekedése tekintetében.
Célként tűzték ki, hogy az ipar GDP-hez történő hozzájárulása 30 %-ra emelkedik.

Vitályos Eszter a konferencián elmondta, hogy a kormány az uniós források 60 %-t gazdaságfejlesztésre fordítja, miután a kis- és középvállalkozások támogatása kiemelt jelentőséggel bír hazánkban.
Beszámolt arról, hogy a megelőző fejlesztési időszakban 70 600 pályázat nyert, melyre tekintettel 9223 milliárd forint került kifizetésre. A nyertes pályázók közül a vállalkozások száma nagyjából 44 000, a források 90 %-a közkedvezményezettekhez jutott.

A kormány célja, hogy 2017. június 30-ig az összes pályázatot közzétegyék, azért hogy 2017-2018-ban a támogatási szerződések megvalósuljanak.

A fentieken túl hozzátette, hogy a kormány együttműködik a magyar piaci szereplőkkel a források felhasználása során, ugyanakkor kiemelt hangsúlyt fektetnek a bürokrácia csökkentésére. Ezt kívánják elérni az új közbeszerzési törvény rendelkezéseivel is, miszerint olyan feltételeket kívánnak megteremteni, hogy egy magyar piaci szereplő is olyan könnyen férjen hozzá az egyes közberuházásokhoz, mint egy a nyugat-európai társaság a saját piacán.

A fentieket kiegészítve Erich Unterwurzacher elmondta, hogy a 2014-2020-as programozási időszakban a kis- és középvállalkozások részére az eddiginél több visszatérítendő támogatást fognak biztosítani.
Adriana Sukova-Tosheva pedig rávilágított arra, hogy az Európai Unió hosszú távon a munkaerőpiaci egyensúly megteremtését priorizálja.

Forrás: MTI/NGM

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.