csepreghy nandor

Október közepére befejeződik a 2007-2014-es uniós támogatások kifizetése - közölte Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.

 Hozzátette: amit a kormány azt követően fizet ki, azt már nem az Európai Bizottság finanszírozza, hanem a magyar költségvetés túlvállalása lesz, ami azért kellett, hogy a 100 százalékos lehívási szintet el lehessen érni.

Elmondta, az előző uniós költségvetési időszakban elindított, összesen 70 ezer fejlesztésből ugyanis számtalan olyan lehet, amely valamilyen okból bedől. Ha a kormány csak azokra a forrásokra szerződött volna, amiket Brüsszelből kap, akkor nem teljesülhetett volna az összes támogatás lehívása - magyarázta Csepreghy Nándor.

Ebből a 70 ezer támogatott fejlesztésből nagyjából még 5 ezer nincs teljesen lezárva, azt követően pedig - mivel ezek utófinanszírozott beruházások - fizeti ki a megfelelő támogatásokat a kormány a befektetőknek, a kormánynak pedig az Európai Unió - fejtette ki.

Az idei év végéig nagyjából 2700 milliárd forint értékben nyílnak meg pályázatok a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus 12 ezer milliárd forintos keretének terhére - közölte a helyettes államtitkár.

Forrás: MTI

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.