MFP2024 2 fill 265x176

A Magyar Falu Program támogatási lehetőségei az eddigi önkormányzati tulajdonban lévő épületek, utak és járdák felújítása, eszközbeszerzés, valamint tanya- és falugondnoki busz beszerzése mellett idén kistelepülési boltok és kocsmák támogatásával, valamint templomfelújítási és készpénzfelvevő automaták telepítésére vonatkozó programmal is bővülnek.

Az új templomfelújítási program keretében több száz templom újulhat meg. A templomok felújítása kiemelt jelentőséggel bír, hiszen ezek a vallási és közösségi élet központi helyszínei a falvakban.

A korábbi évek felhívásai, pályázati kiírások alapján, várhatóan a következő tevékenységek lesznek támogathatóak:

Út- és járdafelújítást célzó fejlesztési kategórián belül:
• 1/1 tulajdoni hányad szerint önkormányzati tulajdonban lévő belterületi és/vagy külterületi utak építése, ezen belül utak kialakítása, átépítése, felújítása vagy korszerűsítése és portalanítása;
• 1/1 tulajdoni hányad szerint önkormányzati tulajdonban lévő belterületi és/vagy külterületi hidak építése, felújítása, korszerűsítése;
• 1/1 tulajdoni hányad szerint önkormányzati tulajdonban lévő belterületi és/vagy külterületi ingatlanon új, szilárd burkolatú, bárki által korlátozás nélkül használható közterületi járda építésének támogatása (anyag - például: térkő, zsaluanyag, stb. - és munkadíj);
• az önkormányzatok vagy a Magyar Állam tulajdonában (és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vagyonkezelésében) lévő ingatlanokon elhelyezkedő, bárki által korlátozás nélkül használható közterületi járda javításának, felújításának (anyag és munkadíj) támogatása.


Önkormányzati tulajdonban lévő épület fejlesztése kategórián belül:
• 1/1 tulajdoni hányad szerint önkormányzati tulajdonban lévő, helyi közérdekű feladatok ellátásának helyét biztosító ingatlan (épület, épületrész) külső és belső felújítása, korszerűsítése, átalakítása; az épület bővítése kizárólag energiahatékonyság növelésére irányuló beruházás esetén (pl.: kazánház kialakítása).
• 1/1 tulajdoni hányad szerint önkormányzati tulajdonban lévő, szolgálati lakásként funkcionáló ingatlan (épület, épületrész) külső és belső felújítása, korszerűsítése, átalakítása; meglévő ingatlanból szolgálati lakás kialakítása beleértve az ingatlanvásárlást is (kivéve: telekvásárlás); energiahatékonyság növelésére irányuló beruházás esetén az épület bővítése.
• 1/1 tulajdoni hányad szerinti önkormányzati tulajdonban lévő, meglévő ravatalozó külső és belső felújítása, előtető felújítása.

 Eszközbeszerzés kategórián belül:

A helyi közügyekhez, helyben biztosítandó közfeladatokhoz, valamint egyéb önkormányzati feladatellátáshoz kapcsolódó új eszközök beszerzése így különösen:

• bútorbeszerzésre;

• infokommunikációs eszközök beszerzésére;
• a kulturális szolgáltatás biztosításához és a helyi közművelődési tevékenységekhez kapcsolódó eszközök beszerzésére;
• egészségügyi alapellátáshoz (orvos, háziorvos, gyermekorvos, fogorvos), ügyeleti ellátáshoz, továbbá kizárólag belgyógyászati, kardiológiai, pszichiátriai, rehabilitációs és tüdőgyógyászati tevékenység végzéséhez szükséges eszközök, bútorok beszerzése a felhívás 9. számú mellékletben szereplő eszközlista alapján. Kizárólag állami finanszírozású közfeladatot ellátó orvosi rendelők működéséhez szükséges orvosi eszközök beszerzése;
• feladatellátáshoz szükséges egyéb eszközök beszerzésére.


Tanya- és falugondnoki busz beszerzése kategórián belül:
Falugondnoki VAGY tanyagondnoki szolgálathoz szükséges
• Új gépjárműbeszerzése és forgalomba helyezése új szolgálat létrehozását vállaló települések részére. E települések esetében az adott szolgálat szolgáltatói nyilvántartásba vételnek meg kell valósulnia legkésőbb az elszámolás benyújtásáig.
• Új gépjármű beszerzése és forgalomba helyezése meglévő szolgálat esetén, akik a pályázat benyújtásakor nem rendelkeznek a szolgáltatás működéséhez szükséges gépjárművel, azonban a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásába történő bejegyzése a pályázat benyújtásáig megtörtént.
• Régi gépjármű cseréjével történő új gépjármű beszerzése és forgalomba helyezése meglévő szolgálat esetén, azzal a feltétellel, hogy az önkormányzat vállalja a lecserélendő, működőképes és használatra alkalmas busz térítésmentesen történő átadását egy általa megjelölt határon túli település magyar közössége számára, vagy felajánlja átadásra ugyanerre a célra a Miniszterelnökség által kijelölt határon túli település magyar közössége részére.

A Magyar Falu Program idén még nagyobb támogatási kerettel és szélesebb körű lehetőségekkel várja a kistelepüléseket. 

A felhívások hamarosan elindulnak! 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.