door g15f12e2b0 640

Megjelent a Magyar Falu Program - Szolgálati lakás és orvosi szolgálati lakás felújítása, fejlesztése című pályázati felhívás, támogatási kérelmet az 5000 fő alatti lélekszámú települések önkormányzatai és azok társulásai nyújthatnak be, támogatás a közfeladatot ellátó személyek vagy a háziorvos szolgálatot ellátó személyek szolgálati lakásának felújítására, fejlesztésére és kialakítására igényelhető, a rendelkezésre álló keretösszeg 3 000 000 000 forint.

A pályázat célja a kiemelt falusi közfeladatokat ellátó hivatások elismertségének visszaállítása, ennek érdekében az 5000 fő, és ez alatti állandó lakosságszámú településeken közfeladatot ellátó személy/személyek, a Pályázó működési területén tevékenykedő háziorvosi, házi gyermekorvosi feladatot ellátó személyek részére a lakhatás biztosításának támogatása.

A kiírásra pályázatot nyújthatnak be:

  • Helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 321) esetén: azok a települések, ahol az állandó lakosságszám 5000 fő, és ez alatti, a 2021. január 1. napján a Belügyminisztérium által kezelt adatok alapján.
  • Helyi önkormányzatok társulása (GFO 327) esetén: azok a társulások, amelyeknek a fejlesztés helye szerinti tagtelepülésén (projekt megvalósulási helyszínén) az állandó lakosságszám 5000 fő, és ez alatti, a 2021. január 1. napján a Belügyminisztérium által kezelt adatok alapján.

A pályázat keretében az alábbi tevékenységek támogathatóak önállóan:

A pályázó településen foglalkoztatott jegyző, pénzügyi munkakörben foglalkoztatott önkormányzati köztisztviselő, iskolapedagógus, óvodapedagógus, kulturális munkakörben foglalkoztatott személy, felsőfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelő, fogorvos, védőnő, körzeti megbízott számára biztosít kizárólagos önkormányzati tulajdonban lévő szolgálati lakást:

  • külső és belső felújítása, korszerűsítése, kialakítása, átalakítása, bővítése (például: energetikai korszerűsítés, megújuló energiaforrás alkalmazása, fűtéskorszerűsítés, nyílászárócsere, hőszigetelés, épületgépészeti, épületvillamossági, épületszerkezeti fejlesztések, világítási rendszerek, info- és telekommunikációs hálózat korszerűsítése (kizárólag technikai feltételek megteremtése támogatható), szaniter berendezési tárgyak (például: mosdókagyló, wc, kád, mosogató, csapok, stb.);
  • funkciójukat vesztett épületek ez irányú hasznosítása, funkcióváltás;
  • ingatlanvásárlás szolgálati lakás kialakítása céljából; (A megvásárolt ingatlannak legkésőbb a projekt megvalósítási határidejéig lakhatási célra alkalmasnak kell lennie.)
  • környezetrendezés: a fejlesztéssel érintett 100%-os önkormányzati tulajdonú ingatlanon (földrészleten) található, a lakáshoz „tartozó” terasz, előtető, kerítés, bejáró, parkoló, gépkocsi-tároló, melléképület kialakítása, felújítása; járda építése és/vagy térkövezése; kert-, udvar rendezése; kertépítés, amennyiben a pályázat keretében érintett 100%-os önkormányzati tulajdonú ingatlanon található összes épület (tulajdonhányad) szintén 100%-os önkormányzati tulajdonban van (legfeljebb 5 millió Ft). A környezetrendezés önállóan támogatható tevékenység esetén feltétel a fejlesztendő, a pályázatban meghatározott önkormányzati tulajdonú ingatlanon (hrsz.-on) az épület megléte.

A felsorolt támogatható tevékenységek közül legalább egy tevékenység kötelezően megvalósítandó.

VAGY

Háziorvos, házi gyermekorvos számára kizárólagos önkormányzati tulajdonban lévő szolgálati lakás:

  • külső és belső felújítása, korszerűsítése, kialakítása, átalakítása, bővítése (például: energetikai korszerűsítés, megújuló energiaforrás alkalmazása, fűtéskorszerűsítés, nyílászárócsere, hőszigetelés, épületgépészeti, épületvillamossági, épületszerkezeti fejlesztések, világítási rendszerek, info- és telekommunikációs hálózat korszerűsítése (kizárólag technikai feltételek megteremtése támogatható), szaniter berendezési tárgyak (például: mosdókagyló, wc, kád, mosogató, csapok, stb.);
  • funkciójukat vesztett épületek ez irányú hasznosítása, funkcióváltás;
  • ingatlanvásárlás (kivéve: építési telek) orvosi szolgálati lakás kialakítása céljából. (A megvásárolt ingatlannak legkésőbb a projekt megvalósítási határidejéig lakhatási célra alkalmasnak kell lennie.);
  • környezetrendezés: a fejlesztéssel érintett 100%-os önkormányzati tulajdonú ingatlanon (földrészleten) található, a lakáshoz „tartozó” terasz, előtető, kerítés, bejáró, parkoló, gépkocsi-tároló, melléképület kialakítása, felújítása; járda építése és/vagy térkövezése; kert-, udvar rendezése; kertépítés, amennyiben a pályázat keretében érintett 100%-os önkormányzati tulajdonú ingatlanon található összes épület (tulajdonhányad) szintén 100%-os önkormányzati tulajdonban van (legfeljebb 5 millió Ft). A környezetrendezés önállóan támogatható tevékenység esetén feltétel a fejlesztendő, a pályázatban meghatározott önkormányzati tulajdonú ingatlanon (hrsz.-on) az épület megléte.

A felsorolt támogatható tevékenységek közül legalább egy tevékenység kötelezően megvalósítandó.

Önállóan nem, csak a felsorolt tevékenységekkel együtt támogatható tevékenységek:

  • akadálymentesítés;
  • előkészítési, tervezési tevékenységek (például: pályázati dokumentáció összeállítása, műszaki/építészeti tervdokumentáció elkészítése, tervezés, engedélyeztetés, hatósági eljárások költsége);
  • közbeszerzési eljárások lefolytatása (közbeszerzési dokumentáció összeállítása, közbeszerzési tanácsadói tevékenység, közbeszerzési eljárás költsége);
  • a megvalósításhoz kapcsolódó tevékenységek (például: műszaki ellenőrzés, projektmenedzsment költsége);
  • szolgálati lakás/orvosi szolgálati lakás felszereléséhez szükséges bútorok, eszközök, háztartási gépek. (Háztartási gépek esetén kizárólag mosógép, szárítógép, mosogatógép, hűtőszekrény, tűzhely, páraelszívó, mikrohullámú sütő vásárlása támogatható, lakásonként 1-1 db.)

Önállóan nem támogatható, kötelezően megvalósítandó tevékenység

  • Tájékoztatás és nyilvánosság biztosítása

A közfeladatot ellátó személyek szolgálati lakásának kialakítására maximálisan igényelhető támogatási összeg 40 000 000 Ft.

A háziorvos, házi gyermekorvos szolgálati lakásának kialakítására maximálisan igényelhető támogatási összeg 70 000 000 Ft.

A kiírás keretében a pályázatok benyújtására 2022. január 03. és 2022. február 12. között van lehetőség.

A felhívás itt érhető el.

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.