trumpet 4674800 960 720A Magyar Falu Program részeként a Nemzeti Művelődési Intézet meghirdette a kistelepülési önkormányzati rendezvények szervezésére pályázatát, amely keretében az önkormányzataok 1.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek. 

A Modern Települések Fejlesztéséért Felelős Kormánybiztos és az állami közfeladatot ellátó Nemzeti Művelődési Intézet lebonyolításában megvalósuló támogatás keretében – a belügyminiszter vezette minisztérium által nyilvántartott, 2021. január 1-jén 5000 fő vagy ennél kevesebb állandó lakosságszámmal rendelkező települések – pályázatot nyújthatnak be önkormányzati rendezvényeik megvalósítására. Cél, hogy a koronavírus világjárványt követően legyenek közösségi események, amely alkalmak az egészségbiztonsági előírások betartásával biztosítják a találkozások, közös programok színvonalas megvalósulását. A közösségi események hozzájárulnak a pandémia által okozott traumák feldolgozásához és az újrakezdés élményének megteremtéséhez, valamint biztosítják a kulturális alapellátáshoz való egyenlő esélyű hozzáférést. A pályázat meghirdetésének célja, hogy koronavírusjárvány enyhülését követően újrainduljon a közösségi, kulturális élet Magyarország kisebb lélekszámú településein is.

Minden résztvevő csak egy igényt nyújthat be, de abban több program is szerepelhet. A rendezvényének megvalósításának időtartama 2021. június 14. és 2022. április 30. között lehet.

A támogatás formája vissza nem térítendő előfinanszírozással finanszírozott támogatás, igénylőnként maximum bruttó 1 000 000 Ft. Az igénylőkkel a megvalósítandó programra szerződés kerül megkötésre, ezt követően banki átutalással történik a fizetés.

Támogathatók a bérszámfejtésre kerülő megbízási szerződés szerinti bruttó díj és járulékai, tiszteletdíj számla ellenében, anyagköltség, rendezvényhez kapcsolódó szakmai anyagköltség, rendezvényhez kapcsolódó szolgáltatási költség, rendezvényhez kapcsolódó eszközök vásárlása.

A pályázat benyújtásának határideje 2021. 08. 30. éjfél.

A felhívás itt érhető el.

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.