bike lanes 5097588 640

Megjelentek az idei utolsó pályázatok a Magyar Falu Program keretében, ezúttal 12 milliárd forint keretösszegben lehet pályázni önkormányzati kerékpárutak építésére, temetőfejlesztésre, építési telkek kialakítására, valamint elhagyott ingatlanok közcélra történő megvásárlására - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.  Regisztráció előminősítésre alább!

Gyopáros Alpár elmondta: a most kiírt pályázatokkal 22-re emelkedett a Magyar Falu Program idei felhívásainak száma, és hatban már eredményt is hirdettek. Gyopáros Alpár kiemelte: a pályázati kiírások hétfőn jelentek meg a kormany.hu-n, a pályázatokat pedig szeptember 10-éig lehet benyújtani. A nyertes pályázókról 60 napon belül döntenek, a támogatási okirat aláírását követő öt napon belül pedig az önkormányzatoknál lesz a forrás.

Az "Elhagyott ingatlanok közcélra történő megvásárlása" pályázat keretein belül nem önkormányzati vagy részben önkormányzati tulajdonban lévő elhagyott ingatlanok megvásárlására és közcélú ingatlanná alakítása, felújítása támogatható, a projekt keretében 5 millió forint támogatás igényelhető. Az "Építési telek kialakítása, közművesítés" pályázaton maximum 15 millió forint támogatásból (telkenként 5 millió Ft) lehetséges önkormányzati tulajdonú telkek utcanyitása, megosztása, épületek bontása, talaj szintfeltöltése, valamint teljes vagy részleges közművesítés. A kerékpárutak fejlesztését célzó pályázaton 50 millió forintból építhet vagy újíthatnak fel kerékpárutakat az önkormányzatok. A temetők fejlesztésére nem csak az 5000 fő alatti települések helyi önkormányzatai, hanem a településen működő egyházközségek is nyújthatnak be támogatási kérelmet. A ravatalozó fejlesztésére 50 millió forint, a temetők egyéb fejlesztésére 5 millió forint igényelhető.

 

Forrás: MTI

A pályázati felhívások itt érhetőek el.

Regisztráljon most ingyenes előminősítésünkre, melynek keretében hasznos segítséget kaphat egy nyertes pályázat előkészítéséhez!  Ügyfeleinknek biztosítjuk a támogatást szabályozó jogszabályokat, tervezeteket.  Egyszerűen, közérthetően fogjuk tájékoztatni.  Nem szükséges, hogy elvesszen több száz oldalas pályázati kiírásokban és az elsők között értesítjük a pályázati lehetőség megnyílásáról!

Adatkezelési tájékoztatónkat itt olvashatja el

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.