Image00003small

Zalacsány-Örvényeshegy: a Magyar Falu Program keretében megvalósult út átadását követően 2019. december 12-én sajtótájékoztatót adott Nagy Lászlóné zalacsányi polgármester és Manninger Jenő országgyűlési képviselő az örvényeshegyi Pálos Vendégházban. A sajtótájékoztatón a település sikeres pályázatairól, valamint a Magyar Falu Program 2020 évi pályázati lehetőségeiről tájékoztatták a sajtót. 

A Magyar Falu Program önkormányzati utak felújítását támogató pályázat keretében Zalacsány örvényeshegyi útja újult meg 484,47 m hosszan 14,9 millió forint támogatásból. A fejlesztés keretében az út új aszfaltozást kapott, az aszfaltvastagság 35 mm kopóréteggel és 25 mm változó vastagságú kötő-kiegyenlítő réteggel került kialakításra. Az út mellett kétoldali padka készült 0,5-0,75 m szélességben.

Image00001small

Az önkormányzat támogatást nyert el orvosi eszközök beszerzésére is, a projekt keretében várótermi padot, orvosi forgószéket, műszerasztalt, fiókos szekrényt, nővér íróasztalt, véroxigénszint mérőt, felszerelt orvosi táskát, valamint nyomtató-szkennert kapott az orvosi rendelő.

Zalacsány Község Önkormányzata több pályázati konstrukción vett részt 2019-ben. Az önkormányzat támogatást nyert el többek között a Balaton Fejlesztési Tanács meghirdetett településfejlesztési pályázatán kegyeleti park és közösségi park fejlesztésére, valamint a az Agrárminisztérium Zárkerti Programján az örvényeshegyi út további felújítására is.

Image00002small

A Magyar Falu Program átfogó célja az 5000 fő lakosságszám alatti települések népességmegtartó erejének növelése, a lakosság életminőségének, az alapvető szolgáltatások hozzáférhetőségének javítása, a településkép épülése, elősegítve a lakosság életminőségének javítását. A támogatás összege útfejlesztés esetén maximum 30 millió forint, orvosi eszközök beszerzése esetén maximum 5 millió forint lehet, az igényelhető vissza nem térítendő támogatás intenzitása 100%.

Zalacsány község pályázatainak előkészítésében és megvalósításában a palyazatihirek.eu honlapot üzemeltető NLC Tanácsadói Csoport Kft. szakatanácsadóként vett részt.

2020-ban is megjelennek a Magyar Falu program pályázati felhívásai, így az 5000 fő alatti lakosságszámú települések önkormányzatai a jövő évben is nyújthatnak be pályázatot többek között út-és járdafelújításra, eszközbeszerzésre, óvodafejlesztésre vagy közösségi tér felújítására, de újabb támogatási területek is (pl. csapadékvíz elveztés) bekerülnek a programba. Bővebb információ és előminősítésre jelentkezés alább!

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.