Faluközpont kicsi

Az idei év végén 5,5 milliárd forint támogatást nyújt a kormány a kistelepüléseknek a Magyar Falu Program keretében. Az összeg egy része szolgálati lakások építésére, másik része pedig a korábbi 13 pályázati felhívás esetében a tartaléklistára került pályázók részére áll rendelkezésre. 

A Magyar Falu Program idei utolsó pályázati felhívásának köszönhetően szolgálati lakásokba költözhetnek a falun tevékenykedő közfeladatot ellátó szakemberek. A kormány a „Szolgálati lakás” című alprogramban 89 db magyar kistelepülést támogat 1,75 milliárd forint összegben.

A tartalékkeret terhére további 3,79 milliárd forint összegben a Magyar Falu Program 13 korábban meghirdetett alprogramjában 306 db pályázatot támogat a kormány.

A Magyar Falu Program a kormány kiemelt támogatásának köszönhetően több mint 57,5 milliárd forint pályázati rendszerben nyújtott támogatási összeg megítélésénél jár. A támogatások kifizetése 100 százalékos előlegként folyamatosan történik a Támogatói Okiratok kibocsátását követő 5 napon belül.

Minden nyertes pályázó kistelepülés még decemberben megkapja a megítélt támogatást.

A nyertesek listája itt érhető el.

Forrás: kormany.hu 

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

Pályázati Hírek TV


IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.