village 1961346 960 720

A kormány újabb pályázati körről döntött a Magyar Falu Program keretében, így további 20 milliárd forint jut a falvaknak - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos múlt pénteken Budapesten. 2020-ban új pályázati kiírásokkal folytatódik a program. Bővebb információ és ingyenes előminősítés alább!

Gyopáros Alpár kifejtette: a Magyar falu program végrehajtása rendkívül jól halad, így annak a célnak a teljesítése is, hogy a kistelepülések népességmegtartó erejét növeljék az életminőség javításával.

Megjegyezte: 2887 olyan település van az országban, amelynek lélekszáma nem éri el az 5 ezret.

A kormánybiztos szerint jól halad a program minden szegmense, így a falusi csok, az állami utak felújítását célzó program és a helyi életminőséget javító intézkedések végrehajtása. Közölte: a kistelepüléseken egyházi és önkormányzati közösségi tereket újíthattak fel, orvosi rendelőket építhettek, orvosi eszközöket szerezhettek be, továbbá sportparkokat létesíthettek.

Gyopáros Alpár kiemelte: a most bejelentett 20 milliárd forintból önkormányzati utakat újíthatnak fel, önkormányzati járdákat építhetnek, újíthatnak fel, óvodákat építhetnek, bővíthetnek, újíthatnak fel, közterületek karbantartását célzó eszközöket szerezhetnek be, valamint orvosi szolgálati házakat építhetnek. Orvosi szolgálati házak létesülhetnek olyan településeken elsősorban, ahol tartósan betöltetetlen a háziorvosi praxis - tette hozzá.

A kormánybiztos közölte: ebben a körben 1349 nyertes pályázatot hirdetnek ki, így az idén 3500 fölé emelkedik a nyertes pályázatok száma. E pályázatok kétezer település között oszlanak meg, így az érintett települések 70 százaléka nyert már a programban - mondta.
Gyopáros Alpár kitért rá: idén még 8 pályázaton hirdetnek nyerteseket. 

Forrás: MTI

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

Pályázati Hírek TV


IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.