ponty

Jóváhagyta az Európai Bizottság Magyarország Halgazdálkodási Operatív Programját: ezzel az ország halgazdálkodásának fejlesztésére az előző időszakhoz képest 12 százalékkal magasabb összeg, mintegy 15,5 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyet 2023-ig kell felhasználni - közölte a Miniszterelnökség kedden az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az első pályázati kiírások 2016 tavaszán várhatóak.

A Miniszterelnökség a program keretében 11 pályázat meghirdetését tervezi 2016-ban a teljes forráskeret megnyitásával.

Kiemelik: Magyarországon a halgazdálkodás fejlesztésének és támogatásának kiemelt célja a kis- és középvállalkozások helyzetbe hozása, valamint a hagyományos tógazdasági haltermelés versenyképességének növelése. A biodiverzitás megőrzése vagy növelése mellett az akvakultúra fenntarthatóságát alternatív energiaforrások használatával, illetve a környezetterhelés csökkentésével kívánja biztosítani a kormány.

További fontos cél az új fajok termelésbe vonásának segítése, az intenzív, innovatív technológiákat alkalmazó haltermelés fejlesztése és a halfeldolgozás támogatása. A halfogyasztás ösztönzésre a jövőben is indulnak kampányok, fokozottan ügyelve arra, hogy minél több halétel szerepeljen a közétkeztetésben - írták.

Forrás: MTI

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.