Elsősorban a jogi, de a szükséges anyagi háttér biztosításával is támogatja a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), hogy az országban minél több helyen jöjjön létre termelői piac - mondta V. Németh Zsolt államtitkár a közvetlen értékesítésről és az értékesítési lánc rövidítéséről a VM, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH), valamint a budapesti Francia Intézet összefogásával szervezett konferencián.

A szakpoltikus hangsúlyouzta: a termelői piacok - a közvetlen élelmiszer-értékesítés - ma már nemcsak piaci rés, hanem egy külön ágazat, növekvő kereslettel, és a piaci tendencia érvényesül az utóbbi időben Magyarországon is, hiszen a termelői - gazda - piacok egyre népszerűbbek a vásárlók körében, reneszánszukat élik.

V. Németh Zsolt emlékeztetett: a termelői piacok lerövidítik az élelmiszerek útját a termelő és a fogyasztó között, helyreállítva a két szereplő közötti bizalmat. Ez utóbbi erősíti az élelmiszerbiztonságot, a rövidebb szállítási útvonal pedig csökkenti a környezeti terhelést. Emellett a helyi feldolgozás és a közvetlen értékesítés lehetősége javítja a vidéki életminőséget, új munkahelyeket is teremt, továbbá megőrzi egy-egy kisebb régió hagyományait, tradícióit.

Ezért a szaktárca a Nemzeti Vidékstratégia (NVS) fontos elemeként létrehozta azt a jogszabályi környezetet, amely megkönnyíti helyi piacok létesítését, ösztönzi a közvetlen értékesítést, de a termelői piacok létrehozását anyagi források biztosításával is támogatja. Október közepétől például egy hónapon keresztül pályázhatnak a helyi önkormányzatok támogatási forrásokra - a Leader akciócsoportok közreműködésével - helyi piacok létesítésére. A támogatási szint 80-85 százalékos lehet, és maximum 50 millió forint nyerhető el erre a célra.

Konrád Istvánné, a Magyar Piacszövetkezet elnöke az MTI-nek elmondta: nincs még pontos felmérés a belföldön működő termelői piacokról; a Magyar Piacszövetkezet 30-32-t működtet. Ezek bevétele hetente már több tízmillió forintra becsülhető. Gyaraky Zoltán, a VM élelmiszer-feldolgozási főosztályának vezetője pedig megjegyezte: helyben a termékek feldolgozottsági szintjét kell emelni, mivel így drágábban lehet az árut értékesíteni, és több munkahely hozható létre. Jelezte viszont, hogy a kistermelők által előállított élelmiszerek nem versenytársai a tömegtermékeknek, leginkább a kínálatot színesítik.

Forrás: MTI

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

Pályázati Hírek TV


IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.