00001shutterstock 142835473shutterstock 142835473small

Magyarország az elsők között teszi elérhetővé az új, 2021-27-es uniós fejlesztési időszak forrásait. 2020. decemberében elindult a Vállalkozásfejlesztési és Innovációs Operatív Program (VINOP) első pályázatainak társadalmi egyeztetése.

Varga Mihály, pénzügyminiszter bejelentésében elmondta, hogy az első négy pályázat 414 milliárd forintos keretösszeggel már január elején megjelenik, nyárra pedig már a kifizetések is megtörténhetnek. Beruházásokban, kutatás-fejlesztésben, innovációban, képzésekben segítik ezek a pályázatok a cégeket. A járvány továbbra is veszélyezteti a magyar vállalkozások működését és a munkahelyeket, ezért úgy állították össze a VINOP-ot, hogy a magyar gazdaság mielőbbi újraindítását is segítse - mondta.

Minden eddiginél nagyobb operatív programról van szó: már az első évben, azaz 2021-ben több mint 2000 milliárd forintnyi pályázatot hirdetnek a vállalkozásoknak. Viszonyításképpen elmondta, hogy a mostani - 2014-2020-as - ciklus uniós szinten is jelentős programjában, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) 7 év alatt 3000 milliárd forint került a gazdaság vérkeringésébe. Rámutatott: Magyarország a jelenlegi fejlesztési ciklus legeredményesebb forrásfelhasználó tagországai közé tartozik, a GINOP-ot 110 százalékos mutatóval hajtottuk végre, a program több ezer cég fejlesztéseit segítette, 100 ezer munkahelyet védett meg. "Ezt a munkát folytatjuk az új programoknál is" - fűzte hozzá.

Értesüljön az elsők között az új pályázatokról a Napi Pályázati Értesítővel - bővebben itt!

Forrás: MTI

 

Ismerje meg az első gazdaságfejlesztési felhívásokat itt:

ÚJ - Akár 70% támogatás mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztéseinek támogatására!

ÚJ - Kutatás-fejlesztési pályázat vállalkozásoknak akár 1 Mrd Ft támogatással!

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.