Kerteszet 2

A Design Terminál egyetemi ötletversenyt hirdet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködésben, amely során a magyar agrárium fejlődésének és innovációjának előségítésére várják az üzleti megoldásokat egyénileg vagy 2-4 fős csapatokban, nagy tárgyi nyereményekért, és inkubációs programban való részvételi lehetőségért. 

A NAK TechLab és a Design Terminal 2019-ben indított innovációs együttműködésének a célja, hogy a legjobb, legújabb megoldások helyet találjanak maguknak a szektorban, lehetővé téve a hosszútávú beépülést. Ennek az együttműködésnek a keretén belül, a 2021-es évben is egy egyetemi szinten meghirdetett ötletverseny során szeretnék, ha ezek a megoldások utat törnének maguknak és elősegítenék az agrárium további innovációját.

Olyan egyetemi tanulmányaik előtt álló diákok, felsőoktatásban tanulók és fiatal pályakezdők jelentkezhetnek, akik érdeklődnek az agrárgazdaság innovációs kihívásai, az agrártémák iránt, affinitást éreznek a hazai agrárszektor fejlesztésének irányába. Egy csapatban minimum 2 hallgatói jogviszonnyal rendelkező csapattagnak kell lennie (lehet középiskolás és egyetemi/főiskolai hallgató is). Fontos a program interdiszciplináris jellege, tehát nem csak az agrár területen tanuló/ pályakezdő jelentkezőket várjuk, hanem bárkit, aki megoldásával előmozdítja a hazai agrárinnovációt. Várjuk csapatok (2-4 fő) vagy egyéni versenyzők jelentkezését. Arra, hogy az egyéni jelentkezők csapatra találjanak, a jelentkezés lezárultát követően lesz lehetőség a Design Terminal közreműködésével. Az ötletversenyen történő részvétel minden csapat számára díjtalan, beleértve a mentorálásokat is, de a helyszínre való eljutás önköltséges. Az eseményen előállított szellemi tulajdon kizárólag a résztvevők és csapatuk tulajdonában áll. A további együttműködési lehetőségek a partnerek és a csapatok között fognak eldőlni az esemény után.

A mezőgazdaság hatékonyságának növelése hozzájárul a környezeti terhelés csökkentéséhez, megteremti egy fenntartható jövő alapjait. A versenyben várnak bármilyen olyan megoldást, mely az alábbi területekhez kapcsolódik:

  • bármely élelmiszeriparhoz kapcsolódó technológiai megoldás, pl.: csomagolás, logisztika, raktározás stb.
  • szántóföldi növénytermesztésre, állattenyésztésre, erdőgazdálkodásra vonatkozó megoldás, mely a termelést segíti, könnyíti, adott esetben annak a folyamatát gondolja újra
  • kertészetekben, gyümölcsösökben felmerülő problémákra hozott ötlet
  • bármilyen mezőgazdasági folyamathoz kapcsolódó logisztikai megoldás, pl.: szállításszervezés, gépjárművek alkatrész ellátása, raktározás
  • nyersanyagok feldolgozására irányuló új megoldások, melyek a hatékonyságot és fenntarthatóságot támogatják
  • a nagyvállalatok, a gazdák és a fogyasztók közötti értékesítési folyamatokat elősegítő megoldások
  • vízgazdálkodással/öntözési folyamatokkal kapcsolatos megoldások
  • az emberi jelenlét pótlása a mezőgazdaságban az ismert körülmények kapcsán pl.: robotizált megoldások.

A verseny díjazása:

  • 300.000 forint értékű voucher elektronikai eszközvásárláshoz
  • Agrárszakmai mentorálás
  • Éves Forbes előfizetés
  • Agrárszektor Konferencia 2021 belépő

A verseny az arra érett csapatok számára lehetőséget tartogat a NAK TechLab inkubációs programban való részvételre, amely hiánypótló agrármegoldásokat fejlesztő startup vállalkozásoknak biztosít támogató környezetet. A NAK TechLab programjaiba a startup vállalkozásokon kívül nagyvállalatokat, gazdákat, befektetőket és kisebb cégeket is bevonnak. Céljuk, hogy segítsék a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar szerkezetváltását, az agrárium modernizációját, illetve hogy az agrárszektor felfedezze, megismerje és alkalmazni kezdje azokat az innovatív megoldásokat, melyek alapjaiban és hosszú távon képesek megújítani a hazai agrárium és a feldolgozás működését.

 

A jelentkezés lezárultával április 11.-én a NAK TechLab és a Design Terminal közösen kiválasztja azokat a csapatokat, akik meghívást kapnak az elődöntőre. A beérkezett pályázatok figyelembevételével max. 20 csapatot választanak ki, akiket április 19-ig értesítenek ki.

Bővebb információ itt érhető el.

 

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.