kutatas fejlesztes

Közel 13 milliárd forintra pályázhatnak a kutatók a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) most megnyílt pályázatán. A parlamenti és stratégiai államtitkár az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint arról is beszélt, hogy a korábbinál kevesebb adminisztrációval, bürokratikus munkával nyerhető el támogatás az alapkutatási projektekhez. 

A részletekről szólva, az egyéni kutatóknak, kutatócsoportoknak szóló OTKA-pályázat öt alprogramja az előző évek kategóriáit követi.

  • A tudományos fokozatukat 5 éven belül megszerzett fiatalokat tudományos karrierjük korai szakaszában a Posztdoktori kiválósági program támogatja.
  • A Fiatal kutatói kiválósági program már a saját, önálló kutatási téma elindításához és az önálló kutatócsoport létrehozásához ad segítséget.
  • A tapasztaltabb kutatók és az általuk vezetett kutatócsoportok a több mint 30 éves múltra visszatekintő Kutatói témapályázat mintájára indított alprogramban igényelhetnek támogatást.
  • Két további alprogram keretében ismét lehetőség nyílik a magyar-osztrák és magyar-szlovén kutatói együttműködésben megvalósított projektek támogatására is.

A közfinanszírozású projektekben kiemelt követelmény a színvonalas publikálás, hogy a kutatási eredmények a nemzetközi tudományos közösség és a széles nyilvánosság számára is láthatóvá váljanak. A nyertes kutatóknak feladata, hogy publikációikat a nyílt hozzáférés (Open Access) jegyében térítésmentesen elérhetővé tegyék, ennek költségei az eddigieknél jóval kedvezőbben számolhatók el - olvasható a közleményben.

Magyarország tudományos teljesítményéhez jelentősen hozzájárul a kiszámítható kutatásfinanszírozás, az egyéni és az intézményi kutatási kiválóság támogatása. Az előző OTKA-felhívásra közel 1400 pályázat érkezett, közülük 340 nyertes projekt indulhatott el 2020-ban összesen 11,5 milliárd forint támogatással. A pályázók száma évről-évre dinamikusan nő, így az idei kiírásra is nagy érdeklődés várható az ITM szerint.

Forrás: nkfih.gov.hu

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.