Cséfalvay Zoltán hozzátette: ezért nagy hangsúlyt kell helyezni a kutatás-fejlesztés és az innováció ösztönzésére. Ezt szolgálja, hogy a múlt héten társadalmi vitára bocsátott Nemzeti Kutatás-fejlesztési és Innovációs Stratégia azt az ambiciózus célt tűzi ki: Magyarországon az évtized végére a K+F ráfordítások a GDP 1,8 százalékára nőjenek, és ebből a vállalatok 1,3 százaléknyi részt vállaljanak.

A magasabb hozzáadott értékű termelést a nagyvállalatok már felismerték, de szükség van a fejlődési folyamatban az innovatív start-up, azaz induló vállalkozások részvételére is - tette hozzá.

A folyamat segítése érdekében írják ki még az idén azt a pályázatot - mintegy 2,3 milliárd forint összegű forrásra -, amit az innovatív start-up vállalkozások vehetnek igénybe. Cél az úgynevezett kritikus tömeg megteremtése ezen a területen, mivel az jelenleg még hiányzik. Ennek érdekében az évtized végéig mintegy ezer innovatív induló vállalkozás jut majd jelentős anyagi támogatáshoz - közölte az államtitkár.

Spaller Endre (KDNP), a parlament innovációs és fejlesztési eseti bizottságának tagja, valamint Mészáros György, a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) elnöke szintén a kutatás-fejlesztés, az innováció és a start-up vállalkozások fontosságáról beszélt.

A NIH elnöke bejelentette, hogy több, a fiatal vállalkozókat és a start-up vállalkozásokat segítő elektronikus felületet fejlesztettek ki. A www.kaleidoszkop.gov.hu weboldalon elérhető például a Go!no elnevezésű szolgáltatás, amely naprakész tudásanyagot biztosít innovatív cégek alapításához, működtetéséhez. A szolgáltatás díjmentes mentori segítség igénybevételét teszi lehetővé a regisztrálóknak, akik bemutathatják saját cégüket, illetve tapasztalatot, információt cserélhetnek a fórumokon.

A szakmai tanácskozáson együttműködési megállapodást írt alá Kovács Patrik, a Fivosz alapító elnöke és Mészáros György, a NIH elnöke az innovatív start-up vállalkozások alapításának és fejlesztésének ösztönzéséről.

A megállapodás elsődleges célja, hogy a kormányzati innovációpolitikában nagyobb hangsúllyal jelenhessenek meg a fiatalokat érintő stratégiai kérdések, valamint az intézkedések gyorsabban és közérthető formában jussanak el a célközönséghez.

Forrás: MTI

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.