Fc Barcelona

Újonnan nyíló ösztöndíjprogramjának keretein belül a Barça Academy Hungary lehetőséget kínál hátrányos helyzetben élő, de kiemelkedően tehetséges 4−19 éves gyermekeknek, hogy az FC Barcelona képzési metodikája alapján tanulhassák a labdarúgást Budapesten.A korosztályos felvételi várható időpontja: 2019. július 1. és július 31. között lesz Budapesten.

A Barça Academy Hungary megálmodóinak célja volt egy hazai, nemzetközi színvonalú labdarúgó utánpótlásklub életre hívása, amely a világszínvonalú labdarúgás egyik élcsapatának együttműködésével, a spanyol FC Barcelonával valósulhatott meg. A budapesti akadémiát az FC Barcelonától érkező szakmai igazgató irányítja, mellette pedig kizárólag edzők dolgozhatnak a két fővárosi központban, akik elsajátították a katalán utánpótlás-nevelés edzésmódszereit, és vállalják, hogy csakis ezek mentén végzik munkájukat hazánkban is.

A Barça Academy Hungary felelősségteljes intézményként gondol azokra a gyermekekre, akiknek a családi körülményei nehezen, vagy egyáltalán nem teszik lehetővé, hogy a legmagasabb, világszintű FC Barcelona módszertan szerint képzési programban részt vegyenek.

Az akadémiára felvételt nyerő, korosztályonkénti három legjobb eredményt elérő gyermeket ingyenes képzésben részesítik minimum egy éven át. Amennyiben tehetsége, szorgalma, teljesítménye alapján nem merül fel a növendékkel kapcsolatban probléma, úgy a státusza további egy évre meghosszabbodik. 

Jelentkezni az Akadémia honlapján keresztül a jelentkezési űrlap kitöltésével és a kötelező csatolmány beküldésével lehetséges. A korosztályos felvételi várható időpontja: 2019. július 1. és július 31. között lesz Budapesten.Ehhez nincs szükség korábbi futballtapasztalatra. A szakmai vezetők csupán képet kapnak a jelentkező jelenlegi edzettségéről és hozzáállásáról, figyelik a labdaügyességet, koordinációs képességeket, sebességet, dinamizmust, játékkészséget, döntési képességek gyorsaságát.

A felvételi eljáráson sikeresen teljesítő gyerekek az FC Barcelona regisztrált játékosai lesznek, nevüket és születési dátumukat a spanyol klub hivatalosan lejelenti a Magyar Labdarúgó Szövetségnek.

Bővebb információ és jelentkezés

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.