Sissi

A „Szövetség az Európai Erzsébetvárosért” frakció, együttműködve dr. Oláh Lajos országygyűlési képviselővel alkotói pályázatot hirdet „Sissi királyné” címmel óvodás, és alsó tagozatos gyerekek részére.

VII. kerület 1882 óta viseli az Erzsébetváros nevet, és bár több nagy múltú Erzsébet kötődik hagyományosan ehhez a városrészhez, nevét I. Ferenc Józseftől kapta. A kerületi címer felső harmadában is a szépségéről, műveltségéről, a magyarok iránti rokonszenvéről híres Erzsébet királyné koronája látható. Az osztrák császárné és magyar királyné, akit Sissi néven ismer az utókor, mindent elkövetett az osztrák-magyar kapcsolat rendezéséért. Jelentős érdeme volt az 1867-es kiegyezés megkötésében, annak létrejöttekor hihetetlenül boldog volt, és Ferenc József 1867. június 8-i megkoronázásakor a magyarok rajongásig szeretett királynéja lett. Szép és ünnepelt császárnőként Erzsébet már régóta kultuszfigurává vált. Regényes élete, Ferenc Józseffel kötött szerelmi házassága, a magyarok véd asszonyának szerepe is hozzájárult ahhoz, hogy élénk érdeklődés övezze az idealizált uralkodónő alakját. Sissi, azaz Erzsébet királyné ma is élő legenda, újra felerősödött a Sissi-kultusz, rengeteg „rajongója” van Erzsébetnek.

Várják az óvodások és alsó tagozatosok pályázatait  a következő témákban:

  • a szépséges sissi
  • a palota élete

A technika szabadon választható, pl.: rajzolás, festés, grafika, szobor, kisplasztika, montázs, kollázs, fotóalbum, vegyes technika
Mindkét témakörben az óvodások és az alsó tagozatos diákok, valamint az egyéni és a csoportosan elkészített művek külön elbírálásban részesülnek.

A pályaművek beküldése:

Beküldési határidő: 2015. december 11.
Beküldési cím: „Szövetség az Európai Erzsébetvárosért” Frakció, 1073 Budapest, Erzsébet krt. 6. A pályamű csomagolására (boríték, doboz, stb.) kérjük ráírni: Sissi királyné
Az eredményhirdetésre 2016. januárjában kerül sor.
A nyertes pályázókat emailben vagy telefonon értesítjük a díjátadás pontos helyszínéről és időpontjáról.

Nyeremények:

• Minden nevezési kategóriában a 3 legszebb, legötletesebb pályamunkát díjazzuk.

• A kiemelkedően kreatív munkák beküldőit különdíjjal jutalmazzuk.

• Fődíj: családi, 3 napos (2 éjszakás) hétvége félpanziós ellátással egy vidéki szállodában.

Nevezési feltételek:

• Kizárólag olyan pályaművet fogadunk el, mellyel más pályázaton nem indult az alkotó.
• A pályázaton kizárólag saját alkotással lehet részt venni.
• Csoportos nevezésnek minősül, amennyiben az iskolás csoport legalább 75 %-a hozzá- járul a mű elkészítéséhez.
• A pályázati anyag beküldésével a pályázó automatikusan elfogadja a pályázat részvételi kiírásában foglaltakat és hozzájárul, hogy a szervező a beküldött és kiválasztott alkotásokat a honlapján, promóciós anyagaiban, rendezvényein térítésmentesen, időbeli és minden egyéb korlátozás nélkül használja, a pályaműveket kiállításokon, rendezvényeken szerepeltesse.
• Az alkotó nevét, életkorát, nevezési kategóriát, az elérhetőségét (cím, telefon, e-mail cím) és a pályamű címét kérjük a mellékelt nevezési lapon és a beküldött munka hátoldalán vagy alján olvashatóan feltüntetni. Csoportos nevezés esetén az oktatási intézmény adatait, a csoport nevét is kérjük megküldeni.
• A szervezőket nem terheli felelősség az olvashatatlan vagy téves adatszolgáltatásból eredendően.
• A pályamű elküldésével úgy tekintjük, hogy a törvényes képviselő beleegyezését adta a pályázaton való részvételhez.
• A pályamű beküldésével a pályázó törvényes képviselője hozzájárul ahhoz, hogy az alkotás a versenyt követően további felhasználásra kerüljön (a pályaművet nem kapja vissza az alkotó).

Az elbírálás szempontjai:

• A benyújtott alkotásnak a pályázati címhez való kreatív kapcsolódása.
• A pályamű ötletessége, művészi színvonala, technikai kivitelezése.
• A pályázat szabályainak betartása.
• A pályaművek beküldési feltételeinek teljesülése.

Forrás: http://www.erzsebetvarosiiskola.hu/images/dob/rajzpalyazatkiiras.pdf

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.