energiahatekonysag

A nemzeti fejlesztési miniszter még karácsony előtt jóváhagyta az utolsó körben támogatásra felterjesztett pályázatokat is, ezzel lezárult az Otthon Melege Program keretében mosógépcserére benyújtott  feldolgozása - mondta el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szóvivője szerdán az M1 aktuális csatornán.

Kiss Anita szerint óriási volt az érdeklődés a pályázat iránt, a minisztérium kezdetben 500 millió forintot szánt erre a célra, végül ezt az összeget a megnövekedett igények miatt több mint 1,8 milliárd forintra emelte.

Kiemelte: a pályázat egyik szempontja pont az volt, hogy minél nagyobb energiamegtakarítást érjen el a vásárló az új készülékével.
A támogatási formáról elmondta: a mosógépek árának legfeljebb a felét lehetett elnyerni a pályázaton, ez 25 ezer és legfeljebb 45 ezer forint között mozgott.

A pályázók több mint 90 százaléka részt vehetett a mosógépcsere programban - tette hozzá.

Arról is beszámolt, hogy jövőre valószínűleg az NFM a családi házak korszerűsítését helyezi majd előtérbe.

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.