A megújuló energia hasznosítására épülő iparág területén is szükség van a rendteremtésre, hogy az európai unió és az állam ne támogasson hosszú távon fenntarthatatlan beruházásokat – jelentette ki Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Törökszentmiklóson.

Az államtitkár hangsúlyozta: az ágazaton belüli átláthatóság megteremtésének és a folyamatok összehangolásának egyik legfontosabb állomása a nemzeti energiastratégia, amelyet reményei szerint még a nyári szünet előtt jóváhagy a kormány. Az év második felében pedig a részletes szabályok kidolgozása, így egyebek mellett a megújuló energia átvétel feltételeinek rögzítése lesz a legfontosabb feladat.
Az utóbbi kapcsán az MTI-nek elmondta: az új áramátvételi rendszer ösztönzi majd az elmaradottabb térségekbe irányuló beruházásokat, támogatva új munkahelyek megteremtését.

Emellett a tárca dolgozik egy Magyarország teljes területét lefedő digitális erőforrás-kataszter létrehozásán, ez az adatbázis kistérségi szinten kimutathatóvá és összehasonlíthatóvá teszi a különböző haszonvételi lehetőségeket.
Mindez része a megújuló energia hasznosítására épülő iparágon belül szükséges rendteremtésnek, amely a hazai termálkincs egymással konkuráló használói között világos rangsor és  differenciált szabályok kialakítására törekszik, az érintett ágazatok versenyképességének javítása mellett – tette hozzá.

Törökszentmiklósi látogatása kapcsán Bencsik János hangsúlyozta: a város élen jár az energetikai fejlesztésekben. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) 50 százalékos támogatásával mintegy félmilliárd forintból, várhatóan 2012 őszére elkészül a helyi intézményhálózat geotermikus fűtési rendszerének kialakítása. Ehhez új termálkutat fúrnak a településen, a középületek fűtésére szánt vizet pedig végül a fürdőben hasznosíthatják.
További másfél milliárd forintból, 743 millió forintos támogatással biogáz-üzem is létesül a városban, amely a környék állattartó telepeiről származó trágyából és a gyengébb talajokon is megtermelhető növényekből állít elő hőt, elektromos áramot, illetve a technológia melléktermékeként a műtrágya kiváltására is alkalmas talajjavító anyagot.     

A politikus szólt arról is, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzatok, intézmények és vállalkozások 2011-ben eddig összesen 2,5 milliárd forint pályázati forrást nyertek energetikai fejlesztésekre. Ebből az egyik legjelentősebb beruházás a szolnoki MÁV Kórház energetikai rendszerének korszerűsítése, amely éves szinten csaknem 100 millió forinttal csökkenti majd a létesítmény energiaköltségét.

Bencsik János szerdán törökszentmiklósi látogatása mellett részt vett a kórház projektindító rendezvényén, megtekintette a Béres Zrt. szolnoki gyárában befejezéséhez közeledő, közel 100 millió forint értékű energetikai beruházást is.

Törökszentmiklós, 2011. június 22., szerda (MTI)

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.