A nyár folyamán két pályázat kerül kiírásra az Új Széchenyi Terven (ÚSZT) belül; az egyik a meglévő családi házak energetikai korszerűsítésére, a másik pedig új építésű családi házak energiahatékony módon történő létrehozásához fog segítséget nyújtani.

Nemcsak a nagyvárosi iparosított technológiával épült társasházakra, hanem a vidéki környezetben meglévő, 1992 előtt épült családi házakra is kiterjesztik az új épületkorszerűsítési programot - mondta Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) klíma- és energiaügyért felelős államtitkára Kiskunhalason a helyi református gimnáziumban tartott fórum előtt.

Bencsik János kiemelte: az ország energiafüggőségének oldásához a megújuló energiaforrások elsősorban a hőellátás vonatkozásában tudnak hozzájárulni.

Ahol mezőgazdasági vagy erdőgazdasági melléktermékek, hulladékok állnak rendelkezésre, ott a helyi, közösségi igények kielégítését biztosító hő termelésére kerülhet sor, ahol pedig geotermikus energia van, annak a használatát fogják támogatni pályázati forrásokkal is.

Bencsik János utalt arra: a Dél-Alföld jó helyzetben van, mert meglehetősen sok geotermális kúttal rendelkezik, amelyek nem csak gyógyfürdő céljára hasznosíthatóak.

Célként jelölte meg, hogy ahol megfelelő hozamú kutak vannak, ott a geotermikus energiának a hő oldalát is használják ki.

Az államtitkár szerint az épületenergetika területén óriási megtakarítási lehetőség van.

A külső energiafüggőség oldását nem csak a megújuló energia elterjedése szolgálhatja: a fel nem használt energia a legolcsóbb és a legtisztább energia - húzta alá az államtitkár.

Bencsik János statisztikákra hivatkozva elmondta: az állami és az önkormányzati középület-állomány energetikailag fenntarthatatlan állapotban van, és a lakosság tulajdonában lévő otthonok 70 százaléka ugyancsak energetikailag felújításra szorul.

A klíma- és energiaügyi államtitkársághoz tartozik a Környezet és Energia Operatív Program gondozása. Az államtitkár - aki a testület monitoring bizottságának elnöke is - példaértékűnek nevezte azt a pályázatot, amit Kiskunhalas városa az elmúlt évben nyújtott be, és az elmúlt napokban kedvező elbírálásban részesült.

A város 3,4 milliárd forintos uniós és központi forrásból származó támogatást kap, hogy ki tudja építeni a város biztonságos szennyvízkezelését biztosító csatornahálózatot - számolt be a pályázat eredményéről.

Bencsik János hangsúlyozta: a kis- és közepes vállalkozásoknak is érdemes figyelemmel kísérniük az ÚSZT kiírásait az épületenergetikai programokra, hiszen az önkormányzatok mellett ők is pályázhatnak.

Forrás: MTI, zoldtech.hu

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

Pályázati Hírek TV


IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.